Az Aranyszarv-öblön átívelő három híd egyikének, a 960 méter hosszú autópálya-hídnak az egyik pillérénél találtak rá a gyanús szerkezetre. A helyszínre kihívott tűzszerészek megállapították, hogy időzítő szerkezettel ellátott plasztikbombát rejt a Halic-hídnál megtalált csomag. A pokolgépet ezután ellenőrzött körülmények között felrobbantották. A Halic-hídon, amely az Isztambul nyugati, európai részébe benyúló Aranyszarv-öböl két partját köti össze, nap mint nap autók ezrei haladnak át. A rendőrség lezárta a forgalom elől a hidat, amíg a művelet tartott.
Néhány órával korábban hasonló robbanószerkezetet találtak egy garázsnál, ahol a városi tömegközlekedést biztosító autóbuszok parkolnak. A tűzszerészek időben hatástalanították a kis erejű pokolgépet, amely nem okozott volna jelentősebb anyagi kárt akkor sem, ha felrobbant volna.
A pokolgépek elhelyezéséért eddig egyetlen szervezet sem vállalt felelősséget. Az utóbbi években kurd szakadárok, szélsőbaloldali csoportok és iszlám szélsőségesek egyaránt hajtottak végre robbantásos merényleteket Törökországban. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet törökországi sejtje 2003 novemberében négy öngyilkos merényletet hajtott végre, ezek következtében 61 ember vesztette életét.
Pokolgépet semmisítettek meg Isztambul egyik hídjánál
Utolsó frissítés:
Ellenőrzött körülmények között felrobbantottak egy pokolgépet a török rendőrség tűzszerészei Isztambul egyik legforgalmasabb hídjának tövében.