Benyújtotta lemondását a lengyel kormányfő

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Marek Belka lengyel miniszterelnök pénteken hivatalosan is közölte lemondási szándékát Aleksander Kwasniewski államfővel.

Belka ígéretéhez híven cselekedett, miután a parlament alsóháza nem szavazta meg önmaga feloszlatását és ezzel az előre hozott választásokat.

Előzőleg Kwasniewski a közszolgálati rádióban megerősítette, hogy nem fogja elfogadni a lemondást, és az alkotmányos időben, szeptember 25. és október 16. között lesznek a választások. Belka és Kwasniewski délben sajtóértekezletet tart.

"Lengyelországnak addig szüksége van kormányra" - tette hozzá a lengyel elnök.

Kwasniewski rámutatott arra is, hogy el akarja kerülni a politikai vákuumot most, amikor május 16-17-én Varsó ad otthont az Európa Tanács csúcsértekezletének