A bűncselekmény még 1975-ben történt egy ostiai vízlépcsőnél, és a rendőrség a művész homoszexuális viszonyával hozta összefüggésbe az ügyet.
Az író-filmrendező Pasolini meggyilkolása miatt börtönre ítélt Pino Pelosi a hét végén szabadulása alkalmából tett nyilatkozataiban egyértelműen tagadta a bűncselekmény elkövetését, noha korábban éppen beismerő vallomása miatt ítélték el. Mindez megerősíteni látszik azt a feltevést - amely már 1975-ben nagyon elterjedt -, hogy a világhírű filmrendezőt a Saló, avagy a Sodoma 120 napja című film (Mussolini fasiszta köztársaságának végnapjait ábrázolja) ellopott kópiájának visszavásárlása ürügyén csalták tőrbe, s halála jobboldali összeesküvés következménye, nem pedig a csaléteknek felhasznált 17 éves "suhanc" szexuális szolgáltatásai megfizetésénél keletkezett vita - vagyis a magányos gyilkos helyett politikai gyilkosság alószínűsíthető.
A római ügyészség a Pasolini család ügyvédjének beadványára, illetve a gyilkosságért elítélt Pelosi legújabb nyilatkozatai alapján indít új vizsgálatot a baloldali filmrendező meggyilkolásának ügyében.
Három évtizede Pasolini nemcsak a kor uralkodó erkölcsi megítélése szerint volt botrányos, hanem az olasz politikai elit számára is nagyon kellemetlen figurának számított. Kíméletlen őszinteséggel figyelmeztette az olaszokat a fasizmus továbbélésének veszélyére, s egyenesen azt követelte, hogy a veszélyért elsősorban felelős "pártállamot", az akkor teljhatalmú olasz kereszténydemokrata pártot állítsák a társadalom ítélőszéke elé.
Pasolini legjelentősebb alkotásai között vannak a Máté evangéliuma, az irodalmi ihletésű Dekameron, a Canterbury mesék és az Ezeregyéjszaka virága című filmek. Utolsó, Salo, avagy Sodoma 120 napja (1975) című filmje az ember hatalom általi megaláztatásának és megkínoztatásának különböző stációit mutatta be, elviselhetetlen nyíltsággal.