Vitatott terület |
Pitalovo és térsége kényes terület. 1920-tól a második világháború végéig Lettországhoz tartozott. A szovjet korszakból örökölt határok nem pont ott húzódnak, ahol a két világháború közti államhatár, s e terület Oroszországhoz került. Noha a lett kormány azt hangoztatja, hogy nem formál jogot a szóban forgó területre, Moszkvában gyanítják, hogy Riga nem mondott le róla végérvényesen. Szítja az oroszok gyanúját, hogy a két állam még mindig nem írt alá szerződést a határok kölcsönös elismeréséről, noha már csaknem másfél évtizede tárgyal róla. |
Ellentmondó nyilatkozatok kerültek ki az orosz külügyminisztériumból. Előbb egy közlemény jelent meg, amely szerint Moszkva hivatalosan magyarázatot kért a helyi hatóságoktól a történtekre.
Később úgy tájékoztatott a külügyminisztérium, hogy a tévések nem engedélyezett forgatást végeztek a közös határ térségében egy fontos vasúti csomóponton, holott csak a győzelem napi ünnepségekről készítendő tudósításra kértek és kaptak engedélyt az orosz hatóságoktól.
E tájékoztatás szerint azért állították elő őket, hogy "hivatalosan figyelmeztessék cselekedetük törvénytelen voltára", ezek után a két lett újságíró "önként elhagyta Oroszország területét".