A francia baloldali lap értesülése szerint a nizzai rendőrséget hétfőn értesítette egy ismeretlen feljelentő a meg nem nevezett svájci cég hétvégi reklámkampánya keretében nyújtott örömökről. A hétvége a rendőrség nyilatkozata szerint, több mint 500 ezer eurójába került a marketingcégnek.
A nyomozók 12 magyar, litván és bolgár állampolgárságú lányt hallgattak ki, akik "megerősítették a hétvégén nyújtott szolgáltatások természetét". Egy másik svájci, úgynevezett escort-girlöket foglalkoztató cég közvetítette ki őket a
marketingcégnek.
A rendőrök vélemény szerint a lányok "mind nagyon szép manökenek vagy diáklányok", akik 15 ezer eurót kaptak hétvégi munkájukért. Pénteken érkeztek a nizzai repülőtérre, a Hotel Sheratonban laktak, ahonnan limuzinok szállították őket Monacóba. A lányok többsége a svájci cég által bérelt jacht kabinjaiban kínálta bájait a cég ügyfeleinek, egy részük pedig monacói szállodákba kísérte a
vendégeket.
A két svájci cég vezetői ellen kerítés vádjával indult eljárás a nizzai bíróságon. A lányokat a kihallgatás után elengedték. Ellenük nem indult eljárás.