Moszkva, Moszkvics, metró, metropolisz

Sörös üvegek a Vörös téren. Az élet körforgása © hvg.hu

New Yorkra mondják, hogy sohasem alszik. Hát Moszkva se – lakói, ha leszáll az éj, új erőre kapnak. Ami már ilyenkor májusban sem annyira egyszerű, lévén este tízkor még nappali világosság van. Az ittenieknek egyébként sincs túl sok bajuk a sötétséggel meg a mesterséges fénnyel, megtanultak vele együtt élni. Vegyük csak a lenyűgöző moszkvai metrót, amely maga is megvalósult utópia (persze ilyen maga a város is, hiszen egykoron mocsárra épült), az elsüllyedt csodák metropolisza, amelyet egyedülálló módon a föld alá építettek. Boris Groys művészetfilozófus abban ragadta meg a metró-utópia újszerűségét, hogy míg a többi utópia messzi vagy időn túli terekben helyezi János király országát, addig az oroszok – még ha a föld alá rejtik is – közel hozzák Kityezst, az elsüllyedt várost: "A sztálini időszakban épült metrómegállók pompás palotaszerű művészi kivitelezése csakis azzal magyarázható, hogy e létesítményeknek az égi és földalatti birodalom között kellett közvetíteniük."

A metróban forgolódó és fotózni próbáló idegennek most is azzal kell számolni, hogy valaki, gyezsurnaja, rendőr vagy egy túlbuzgó utas szól rá, löki meg, fejezze be ténykedését. Noha ezt semmilyen regula nem tiltja, csak az a mély gyökeret eresztett elképzelés, hogy itt valamilyen méltóságteljes múzeumban vagy inkább megszentelt templomban van szerencsénk tartózkodni. A mohó kapitalizmus persze e szakrális tereket sem kíméli, természetesen megjelentek a reklámok (igaz, csak a mozgólépcsők mellett), és határozott hangú férfiak és nők hangszórón keresztül reklámokat gajdolnak. A hirdetések elől kitérni képtelen utast például arra buzdítják, hogy használja a metrót. És lőn.

Azért a 9-10 millió moszkvai számára a metrón túl is van élet, és az éhes város vadul éli is ezt. A magyar utazó némileg úgy érzi magát, mint a rendszerváltás idején Budapesten. A metropoliszra szakadt mérhetetlen kínálat és lehetőség, az eltakarhatatlan szélsőséges különbségek sokkolják az idelátogatót, és, gyanítom, a helyieket is. Különösen igaz ez az éjszakai városra.

Moszkvát nagy csapás fenyegeti, április 1. óta tilos a köztéri italfogyasztás. Ennek egyelőre semmi nyomát nem látni: mindenütt derekasan piáló oroszok a közterületeken, parkokban, múzeumoknál, kiskosztümben, munka- vagy egyenruhában. A lüktető forgalom morajába organikusan szervül a folytonos üvegcsörömpölés, ugyanis rövid ideje az üvegvisszaváltást is megszüntették, dobozos italokat is kapni, de azok drágábbak. Jó tudni, hogy a magyarországihoz fogható kocsmák nem léteznek Moszkvában, így a szomjas, de gyors italra vágyó, kispénzű vagy takarékos oroszok szükségszerűen szorulnak az utcákra.

Összorosz Katonai Dalközpont pénzgyűjtői a Luzsnyiki Stadionnál. Katonai gyakorlók © hvg.hu

A fiatalok egyébként is megszállják az utcákat, gyakran szerveznek köztéri házibulikat. És élőzene is akad hozzá. Budapesten ma már elképzelhetetlen jelenteket láthatunk az aluljárókban: szürkület idején zenekarok lepik el a forgalmasabb átjárókat, előkerülnek az erősítők, dobszerkók, gitárok, és indulhat a zúzás. Olyan is akad persze, hogy valaki csak egyedül áll ki a combo-erősítőjével és gitárjával, hogy megpróbálja eljátszani a Füst a víz felett-et, de még neki is akad közönsége. Két hete szombaton az Arbáton (Moszkva egyik Váci utcájában) 11 zenekart vagy zenészt lehetett megszámolni, akik egymástól tisztes térbeli és műfajbeli távolságra szórakoztatták a nagyérdeműt. Volt olyan is köztük, egy gimnazista zenekar, akiknek törzsközönsége a szövegeit is énekelte. Az is igaz, hogy a legnagyobb sikere egy utcatársulat közéleti paródiáinak volt, vagy ötszáz néző vinnyogva röhögött rajtuk és tapsolt nekik.

Az utcán feltankolt szórakozni vágyó ifjú este 10 után klubjába indul, éjjel 1-ig a metró is jár. De egy maladoj cselovék ekkor már inkább feketetaxin utazik. A moszkvai éjszakai élet jellegzetessége ez is. A többsávos sugárutakon éjszaka elsősorban már nem azért nem lehet átkelni, mint nappal, mert óriási a forgalom, nincs átkelő és bunkók az autósok (kis megszorítással így van ez éjjel is), hanem mert az utazó mihelyst megközelíti az úttestet, rögvest utasra éhes autósok állnak meg, akik a profi taxitarifák töredékéért házhoz fuvarozzák a Moszkvában bolygó lelkeket. És hát az az élmény se semmi, amit a kocsibelsők és sofőrjeik kínálnak. Az egyik Ladában üvöltve szól Viszockij, a másik harmincéves Moszkvicsban meg a turbósított türkmén népzene.

Autóroncs a Domnál. A feketetaxi felújításra szorul © hvg.hu

Az átlag moszkvai munkavállaló hivatalos statisztikák szerint havi 700 dollárt visz haza, ami többszöröse az átlagos orosz jövedelemnek, de a töredéke a valós keresményeknek. Persze itt is óriásiak a különbségek: a pályakezdő tanárnak 350–400, a kezdő ingatlanosnak meg 2000–2500 dollár az induló bére. Egyetem mellett dolgozva éttermi ital- vagy szivarspecialistáként a napi 4-5 órai munkával is összejön a havi 600–800. Csakhogy Moszkvában sem lehet mindenki sommelier (pohárnok), ráadásul, miközben Oroszországban is piacgazdaság van, az egyetemek nem veszik szívesen, ha a diákok nem jelennek meg az órákon. A szigorú katalógus-rezsim annak ellenére maradt életben, hogy a moszkvai diákok fele tandíjat fizet, évi 5-10 ezer dollárt. A lakhatás tovább növeli a tanulás költségeit. A vidékiek többsége még csak-csak beférkőzik valahogy a lerobbant kollégiumokba, de akinek nem jut hely, az fizetheti a méregdrága albérletet. Egy „újpesti” 52 négyzetméteres, kétszobás panellakásért 450–500 dollárt kérnek, beljebb persze drágább.

Moszkvában lakáshoz jutni szinte reménytelen. Az öröklakáspiac méregdrága, mert kicsiny kínálat mellett hatalmas a kereslet. Gyakorlatilag nincs kedvezményes lakáskölcsön sem. Az önkormányzati lakáshoz pedig szinte csak kihalás útján juthat az ifjonc. A hetvenes évek szovjet filmjeiben megcsodált társbérleti rendszer ma is virul, de ez nem is csoda, hiszen a birodalom összeomlása után a menekültek és szerencséjüket keresők százezrei árasztották el a várost, aminek adminisztratív eszközökkel se sikerül gátat vetni: egymillió felett lehet a bejelentett címmel nem rendelkező moszkvaiak száma.

Veteránok táncolnak. Ők máshova járnak © hvg.hu

Ez a demográfiai következményeken (csökkenő természetes szaporodás, egykézés) túl ahhoz is vezet, hogy a moszkvai fiatal nem igazán érdekelt a felhalmozásban. A tezaurálás helyett inkább a primer fogyasztást választja, a pénzét az utolsó kopekig igyekszik magára költeni.

A gombamód szaporodó élőzenés klubok pedig kiváló terepei a pénzköltésnek, hiszen gyakorlatilag a maladoj vendég összes érzékszervét stimulálják. A bejutás egyszerű, ajtónállóknál kell kifizetni az általában 100–200 rubeles beugrót (1 rubel kb. 7 forint), de csak akkor, ha van koncert. Némely helyen belekukkantanak a vendég táskájába is, de ezen egy olyan városban, ahol százak váltak terrorista merényletek áldozatává, nem lenne okos fennakadni. (Egyébként Moszkvában a közhiedelemmel ellentétben jó a közbiztonság, bár az is igaz, hogy reggelenként sehol se látni ennyi monoklis embert, mint itt.)

A koncertek éjjel 11 és éjfél körül kezdődnek, addig még egy-két italt el lehet fogyasztani. A legolcsóbb még mindig a vodka, amelynek számtalan igen kiváló fajtája kapható, s léteznek olyanok is, amelyeket helyben ízesítenek. Nekünk egyik helyen egy állítólag hárs ízesítéséből volt szerencsénk inni, mi inkább molyra gyanakodtunk. Maradjunk annyiban: érdekes volt. Az orosz sörök igen jók, és a klubokban 50–100 rubelt kóstálnak (az utcán 15–30 rubel az áruk). A nyugaton szokásos italkínálat is megtalálható, kiegészülve a birodalmi kínálattal: örmény konyakkal, grúz borral és a szintén grúz pompázatos csacsával (törköllyel).

A legtöbb helyen zakuszkákat, sőt meleg ételeket is kapni. Ez már közel sem annyira olcsó, de a megfáradt gyomornak jól esik a meleg scsí.

Űrhajósemlékmű. A kutyát, kérjük, kinn hagyni! © hvg.hu

A fő fogás a koncert. A kluboknak megvan a maguk felvállalt zenei stílusa és ehhez verbuválódott közönsége, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne átjárás közöttük. A B2, ez a négyemeletes komplexum – ahol egymástól szeparáltan található jazz-, illetve biliárdklub, sör-, valamint szusibár – rendelkezik talán közülük a legnagyobb koncertteremmel, ahová ezren is beférnek. A B2 kínálata kicsit hasonlít a budapesti A38-as hajóéra, mert teljesen vegyes: lehetett itt látni Nina Hagent, Borisz Grebenysikovot (az orosz Pressert), a Rammsteint, de tavaly a magyar évad előfesztiválja jóvoltából itt rendezték meg az Art Contact fesztivált, oroszországi és magyar zenészek közös produkcióját. A Grencsó Istvánnal és a David Jengibarjannal megerősített Gyétyi Picasso a Másféllel, a Tequilajazzz pedig az Anima Sound Systemmel játszott együtt. A színes kínálat ellenére a B2 alapvetően a mainstream rock klubja, ehhez mért tarifákkal: 400–500 rubeles beugróval és 160 rubeles sörárakkal.

Az igazi alternatív helyeken fele–harmada ennyit kérnek. Egyik kedvencünk, a Kitajszkij Ljodcsik Dzsao Da, nem messze az egykoron rettegett Ljubjankától. Ez egy 24 órán keresztül nyitva tartó hely, ahol gyakorlatilag minden nap van koncert, és DJ-ék nyomják a talp alá valót. A – hol másutt, mint pincében lévő – hely specialitása még a non-stop melegkonyha, meg a fiatal és kedves pincérek, akik többsége ugyan nem beszél angolul, de legalább megpróbálják megérteni a szerencsétlen inosztrányecet. A „koncertterembe” nem férnek el többen 250-nál, de talán éppen ez a szűkösség teszi meghitté a helyet, ahol az összezsúfolódott közönség a zenekar nyakán lógva ropja a táncot vagy amit akar. Itt aztán igazán érezni, hogy egykoron a rock (beat, pop) nem nagy stadionokban, hanem kis klubokban született, és nem monstre magamutogatás, hanem közösségi élmény volt.

A Pep-See dívái Péterváron. Éjszaka kicsit mások

A Dzsao Dában – ő egy kínai pilótáról kapta a nevét, aki a hidegháború idején kijátszva a radarokat mélyen berepült Oroszország belsejébe –, a marginális és underground (metró!) zene otthonában volt szerencsénk látni a Gyétyi Picassót. A kissé még kiforratlan, örményekből álló zenekar pompás koncertet tartott, csupa ideg, varázsos hisztérika énekesnőjük pedig úgy játszott a közönségével, mint macska az egérrel.

Ekkor azt gondoltuk, hogy ez lesz a legnagyobb moszkvai élményünk, de tévedtünk. Másnap a pétervári Pep-See zenakar lépett fel. Három vitális nőszemély (kettő közülük nagyon vonzó, egynek meg nagyszerű hangja van – a két halmaznak nincs metszete), mögöttük klasszikus trió, ők pedig cselovékok. Igazi posztmodern zenével rukkoltak elő, volt itt punk, rock, Doors, Baccara, esztrád meg amit, akartak. Önmeghatározásuk szerint: ЭкстраТурбоДискоХип (extraturbodiscohip). A harmincas évek ruháiba bújt decens lányok és a közönség másfél órai önkívületben egyesült. Aztán hirtelen vége szakadt, a zenekar ahogy jött, úgy egy el is illant. A moszkvai clubokban egyébként nem divat a ráadás. Sika, kasza, léc. De a zenébe beleadnak apait-anyait.

Másik underground bázisnak számít a Projekt OGI. Ez a hely része OGI hálózatának, amely könyv- és CD-kereskedéssel is foglalkozik, és emellett enni-inni is lehet clubjaiban. A hálózat másik bástyája PirOGI, ahol csak ritkán vannak koncertek, viszont felolvasóesteket rendeznek, videó-DJ szórakoztatja a nagyérdeműt, és gusztusos savanyított gombát kapni. Az ötszáz főt szűkösen elviselő Projekt OGI valószínűleg a moszkvai éjszakai legolcsóbb helye, ahol még minőséget kapni. Nekünk egy moldáviai klezmer-jazz zenekart sikerült kifognunk, a Drobinskát. Tudnak a fiúk, de az utánuk CD-ről szóló moldáviai cigányzene jobb volt náluk.

Yat-Kha. A tuva zene legjobbjai

Az egykori Könyves Kávézó–Tilos az Á szimbiózist idézik az OGI-k, azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy itt egész éjszaka lehet könyveket és lemezeket vásárolni. Nem is akármilyeneket, a kultúrát szomjazó vendég olyan extraklasszis zenekarok CD-inek teljes kollekcióját kaphatja meg mint a karéliai Myllärit vagy a tuva Yat-Kha.

Abban, hogy az alternatív club- és zenei élet ennyire pezsgő fontos szerepet játszanak a szponzorok is – világosít fel Kozlov Sándor, a moszkvai magyar kulturális központ munkatársa, aki „mellékállásban” Bad Taste lemezkiadó egyik producere. Ez az iroda dobta orosz piacra márciusban a Tudósok, majd most a Kamu zenekar CD-it. Elsősorban a sör- és dohánygyárak látnak fantáziát a szponzorációban, nem kell ragozni, miért. De az amerikai Ford Alapítvány is támogatja a klubéletet, sőt a magyar évad keretében több magyar zenekar is felléphetett ezeken a helyeken, elsősorban a kísérleti és világzene otthonában, a Domban.

Az italreklámozók figyelme már azért is kultúra felé irányul, mert erősen korlátozták az italreklámokat. Persze csak papíron. Elvileg nem szerepelhetnek bennük állatok, emberek és a gyerekek kedvencei, a rajzfilmfigurák sem. Na most, a jégkorong vb döntője után adott 14 televíziós reklámból 9 sört hirdetett. Persze még életemben nem láttam ennyi táncoló, rohanó, focizó és hokizó sörösüveget. Virtuálisan így hasznosulnak a vissza nem váltható, szétdobált sörösüvegek.

Zádori Zsolt