Amerikai tisztségviselők közölték az utóbbi időben, miután műholdfelvételeken alapuló sajtóinformációk jelentek meg ezzel kapcsolatban, hogy elképzelhető: Észak-Korea atomkísérletet készít elő.
Kína "a diplomáciai vörös vonal átlépéseként" értékelné az esetleges észak-koreai lépést - tette hozzá a lap az ügyet jól ismerő körök véleményét idézve. "A figyelmeztetésből arra lehet következtetni, hogy Kína kész büntetőintézkedésekkel sújtani Phenjant, ha az nukleáris kísérletet hajtana végre." Peking szerint az észak-koreai vezetésnek visszafogottságot kellene tanúsítania - jelentette az újság.
Észak-Korea aggodalmat váltott ki a nemzetközi közösség államainak körében annak bejelentésével, hogy atombomba birtokában van, és a közlés igazságtartalmában csak kevés szakember kételkedik.