Bajnokok Ligája: indulhat a Liverpool

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteki döntése szerint a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool ötödik angol csapatként indulhat a sorozat 2005/06-os idényében.

Tekintse meg galériánkat,
kattintson!
© AP
Az UEFA ezzel együtt szabályt is módosított, mostantól ugyanis a címvédőnek biztos helye van a legrangosabb európai kupasorozatban. A Vörösöket ennek ellenére a "leggyengébb" szigetországi csapatként kezelik, így már a selejtezők első fordulójában be kell kapcsolódniuk a küzdelmekbe, ami azt jelenti, hogy július 12-én vagy 13-án kell először pályára lépniük. A főtáblára kerüléshez három kört kell túlélniük a csapatoknak, a magyar bajnok Debrecen a második fordulóban kezd.

A Liverpool május 25-én Isztambulban hódította el a trófeát: a szünetben az olasz AC Milan már 3-0-ra vezetett, ám az angolok a második félidőben alig hat perc alatt egyenlíteni tudtak, végül pedig büntetőkkel nyertek. AZ UEFA szabálya szerint eddig nem járt automatikus hely a címvédőnek, márpedig az angol szövetség korábban úgy döntött, a Premier League első négy helyezettje indulhat a következő kiírásban, a Liverpool pedig csak ötödik lett.