Putyin, aki Oroszország Napja alkalmából kitüntetéseket adott át a tudományos és kulturális élet néhány ismert személyiségének - köztük Bella Ahmadulina költőnőnek és Anna Netrebko énekesnőnek -, ünnepi beszédében dicsérte az orosz alkotmányt, amely szerinte "a világ egyik legdemokratikusabb" alaptörvénye, s amely mindenekelőtt "az embert, a jogait és szabadságát" tartja szem előtt. "A mai ünnepség nemcsak Oroszország lehetőségeit erősíti meg bennünk, de távlatait, fényes távlatait is" - tette hozzá.
Az ünnepnapon ugyanakkor - a Da! Demokratikus Szövetség és az Oborona (Védelem) ifjúsági szervezetek felhívására - több százan tüntettek a Jukosz olajipari óriás egykori vezetője, a Kreml által irányított perben adócsalás vádjával kilenc évi börtönre ítélt Mihail Hodorkovszkij mellett, nemet mondva egyúttal a "rendőrállamra".
A megmozdulást a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) központja, a Lubjanka előtt tartották. "Nem a rendőrállamra! Nem a Kreml propagandájára!" - állt egyebek közt a résztvevők transzparensein. A rend ötszáz őre igyekezett korlátozni a résztvevők számát, végül azonban a rendőrség szerint is mintegy másfél ezer tiltakozó gyűlt össze a téren. Bár a megmozdulás minden incidens nélkül ért véget, a fővárosi belügyi hatóságok szabálysértési eljárást indítottak az eseményt rendező egyik ifjúsági szervezet vezetője ellen, arra hivatkozva, hogy csak 250 fős rendezvényre kért engedélyt.
Putyin a demokráciát dicsérte, a tüntetők Putyint szidták
Utolsó frissítés:
A demokratikus értékek védelmezőjeként lépett fel Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap, az ország függetlenségének ünnepén, miközben ifjúsági szervezetek Moszkva központjában a "rendőrállam" ellen tüntettek.