Moszlim vezetők: nem mártírok a londoni merénylők

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mohamedán vallási vezetők és tudósok pénteki londoni tanácskozásukon elítélték a múlt heti gyilkos merényleteket, de igazolhatónak tartották az olyan öngyilkos robbantásokat, amelyeket külföldi megszállók ellen követnek el.

A brit főváros legnagyobb mecsetében összegyűlt huszonkét imám és egyháztudós megállapította, hogy a július 7-i robbantások végrehajtói megsértették a Korán előírásait azzal, hogy ártatlan polgári személyeket gyilkoltak, s ezért senki se tekintheti őket mártíroknak. Állásfoglalásukban ugyanakkor az önvédelem egy formájaként elfogadhatónak tartották az idegen megszállók elleni öngyilkos robbantásokat.

Egyértelműen különbséget kell tenni a magukat a megszállókkal szemben védelmezők öngyilkos robbantásai és a civilek legyilkolása között, ami nagy bűn - mondta a tanácskozás utáni sajtóértekezletén Szajed Mohammed Muszavi, a londoni Iszlám Világliga vezetője. Szerinte a nyugati tömegtájékoztatás összekeveri a két dolgot, s ennek az a következménye, hogy a muszlim fiatalok azt hiszik, a kettő egy és ugyanaz, holott a muszlim törvények tiltják ártatlan életek elpusztítását.

Az egyházi vezető szerint a londonihoz hasonló gyilkosságokra nincs mentség és igazolás az iszlámban. Akik a robbantásokat végrehajtották, semmiképp se tekinthetők mártíroknak. A tanácskozásról kiadott nyilatkozat arra is felhívja a figyelmet, hogy az olyan városok, mint Leeds szegény negyedeiben élő muszlimokat sújtó rasszizmus, munkanélküliség és kilátástalan gazdasági helyzet "elidegenítheti gyerekeink egy részét, s a düh és elkeseredés ösvényére taszíthatja őket".