Giuseppe Pisana elmondta, hogy a pénteken letartóztatott gyanúsított, Osman Hussain az olaszországi etiópiai és eritreai közösség segítségével bujkált a rendőeség elől. "A nyomásból meg lehet állapítani, hogy az olaszországi eritreai és etiópiai közösséghez tartozó személyek egy sűrű hálózata segíthette a gyanúsítottat nyomai eltüntetésében" - hangoztatta.
Pisanu közölte, hogy Hussain Etiópiában és nem Szomáliában született, ahogy azt korábbi olasz kormányközlés állította. Július 26-án hagyta el Londont a Waterloo pályaudvaron keresztül. A férfi Olaszországban kelet-afrikaikakkal állt kapcsolatban Milánóban, Bresciában. Barátnője etióp édesapja például Bresciában él - tette hozzá.
Pénteken vették őt őrizetbe egy hozzátartozója lakásában Róma történelmi városközpontján kívüleső, a középosztály által lakott városrészben.
A La Stampa olasz napilap tudni véli, hogy a rendőrség legalább 15 személyt őrizetbe vett Milánóban, Bresciában, Bolognában, Reggio Emiliában és Rómában, erről azonban a belügyminiszter nem szólt.