A Kh-55 (NATO-szabvány szerint AS-15 Kent) típusú, a robbanófej súlyától függően 2000-3000 kilométer közötti hatótávolságú rakéták ügye - amint az a Háárec című izraeli lap internetes oldalán megjelent cikkben olvasható - szóba került Anatolij Hricsenko ukrán védelmi miniszter múlt heti izraeli tárgyalásain.
Amint azt egy ukrán vizsgálat megállapította, a fegyvereladást egy külön e célra létrehozott, Cipruson bejegyzett fantomcégen keresztül intézték, s az iratokon az orosz védelmi minisztériumot tüntették föl vásárlóként.
Az értékesítés körüli visszásságokon túl önmagában a Kh-55-ösök létezése is aggályokat vet föl, hiszen e fegyvereket egy korábbi amerikai-szovjet megállapodás értelmében az összes többi közepes hatótávolságú rakétával együtt már meg kellett volna semmisíteni. Emiatt az Egyesült Államok is vizsgálódni kezdett. Utóbb kiderült, hogy e rakétatípusból nyolc darab Kínában kötött ki.
E fegyvereknek jelentős hatótávolságuk mellett megvan az az előnyük, hogy - ellentétben az Irán által birtokolt Siháb-3 föld-föld rakétákkal, amelyek kizárólag a közép-keleti síita állam felől, azaz északkeletről fenyegetik Izraelt - tetszőleges irányból kilőhetők, miután indítóállomásuk mozgatható.
Lázasan |
Az Izrael által kifogásolt fegyverüzlet is jelzi, Irán mekkora erőfeszítéseket tesz azért, hogy fejlessze rakétakapacitását. Miközben lázasan dolgozik a 2000 kilométert meghaladó hatótávolságú Siháb-4 rakétán, az izraeli lap értesülése szerint néhány hete áttörést ért el a Siháb-3-mal kapcsolatban: sikerült szilárd üzemanyaggal működő hajtószerkezetet előállítania a rakétához. A korábbi változatok folyékony üzemanyaggal működtek, s sokkal több időre volt szükség az elindításukhoz, így jobban ki voltak téve egy esetleges megelőző légicsapásnak. |