Dulakodás Neve Dekalimnál. Vidd el a levelet! © AP |
Az izraeli rendőrség szóvivője emlékeztetett arra, hogy a telepeseknek szerdáig kell elhagyniuk a kolóniát önszántukból, ellenkező esetben kényszerítő eszközökhöz folyamodnak velük szemben.
Ugyanakkor izraeli katonai illetékesek azt állították, hogy egyes településeken, mint a Gázai övezet északi részén fekvő Niszanitban és Alei Szinaiban, valamint a ciszjordániai Ganimban és Kadimban sikerült kiosztani a lakosságnak a kitelepítési parancsokat. Az ugyancsak ciszjordániai Szanurban és Homesben viszont a közösségek vezetői kapják meg a hivatalos írásokat, mivel a szélsőséges telepesek elbarikádozták magukat, hogy ellenálljanak a kitelepítésnek. A Jediót Ahronót című népszerű izraeli napilap internetes kiadása szerint a szanuri telepesek eltorlaszolták a kolónia bejáratát.
Közben a palesztin rendőrség bejelentette, hogy a Palesztin Hatóság leromboltatta hétfőn azt a két házat, amelyeket "bizonyos befolyásos személyek" építtettek illegálisan a Hatóság tulajdonában lévő területeken. Erről Mahmúd Abbász palesztin elnök már júliusban rendeletet hozott.