Egy rendőrségi szóvivő szerint tizenketten a keleti Pandzsáb tartományban haltak meg, öten a déli Szindh tartományban, egy-egy személy pedig az ország északnyugati, illetve délnyugati részén. Ebben a fordulóban a 63 millió pakisztáni választó mintegy fele járult az urnákhoz, hogy megválassza a helyi önkormányzatokat, valamint a települések elöljáróit. A szavazók másik fele augusztus 18-án adta le voksát. A választások első fordulójában huszonkét ember halt meg, és közel hétszáz megsebesült.
Pakisztánban húszan meghaltak erőszakcselekményekben
Utolsó frissítés:
Legkevesebb tizenkilencen vesztették életüket és száznál többen megsérültek Pakisztánban a helyi választások második fordulóját kísérő politikai erőszakcselekményekben - közölték csütörtökön hivatalos források.