Ugyanakkor bűnösnek mondtak ki nyolc egykori KPMG-vezetőt, mert megrövidítették az amerikai adóhatóságot. Júniusban a társaság elismerte, hogy korábbi vezetői törvényellenesen viselkedtek.
Kiderült, hogy 1996 és 2002 között a cég számos esetben ajánlott jópénzű magánszemélyek részére olyan megoldásokat, amelyek révén nem kellett leróniuk adójukat. A cég a szolgálatáért egyébként 128 millió dollárt kasszírozott ügyfeleitől.
A KPMG-nek egyéb feltételeket is kell teljesítenie a megállapodás értelmében, viszont nem folyik tovább ellene eljárás, elhárult a veszély a feje fölül. Nem úgy, mint egy hasonló amerikai társaságnak, az Arthur Andersennek, amelynek annak idején az Enron-ügy kapcsán fel kellett függesztenie tevékenységét és sok ezer dolgozója állás nélkül maradt.