Az idő vasfoga

Utolsó frissítés:

Egyre többen vélik úgy, a nemzetközi politikai és pénzügyi szervezetek nem töltik be hivatásukat, és a Nyugat leginkább arra használja fel ezeket az intézményeket, hogy nyomást gyakoroljon a szövetségi rendszerén kívüli államokra.

"Nem engedhetjük meg, hogy az EBESZ választási megfigyelői politikai játékok eszközeivé váljanak, és meg kell akadályozni, hogy a világ egyes országai kettős mércével mérjék a más országokban rendezett választásokat" - fakadt ki a napokban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szófiai külügyminiszteri találkozóján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Az általában nyugodt hangnemben nyilatkozó politikus felcsattanása nem jelent fordulatot az orosz politikában, hiszen Moszkva - több más EBESZ-tagországgal közösen - már évek óta sürgeti a 2005-ben harmincadik születésnapját ünneplő szervezet gyökeres reformját.

IMF- és Világbank-ellenes tüntető Manilában
© AP
A bírálók szerint a másik fő gond az EBESZ-szel, hogy az 55 országot - köztük az Egyesült Államokat és Kanadát is - tömörítő szervezetben a nyugati tagállamok évek óta kettős mércével mérik az egyes országokban zajló eseményeket. Az elégedetlen tagállamok zászlóvivőjének számító Oroszország diplomatái példaként azt említik, hogy míg az EBESZ folyamatosan szóvá teszi az emberi jogok oroszországi, ukrajnai, üzbegisztáni vagy kazahsztáni valós vagy állítólagos megsértését, mélyen hallgat, amikor a volt szovjet balti köztársaságokban élő oroszok kisebbségi jogainak súlyos megsértése kerül szóba. "Az Egyesült Államok az EBESZ-ben is alkalmazza a kettős mércét, ám a balti köztársaságok ügyében leginkább az EU felelős az objektivitás hiányáért. Természetesen Oroszország sem szent, Moszkva is gyakran nyúl a kettős mérce eszközéhez" - mondta a HVG-nek Irina Kobrinszkaja orosz politológus. A moszkvai Nemzetközi Kül- és Gazdasági Kapcsolatok Intézetének vezető elemzője azt is fontosnak nevezte, hogy az EBESZ tevékenységében mostanra teljesen háttérbe szorult két alapfeladat, a biztonsági, illetve a gazdasági kérdések kezelése, és a szervezet szinte kizárólag az emberi jogok kérdésével foglalkozik.

"Bár az EBESZ képes lenne a nemzetközi biztonsággal kapcsolatos feladatok elvégzésére, ez a szerep egyértelműen az új tagokat felvevő NATO hatáskörébe került" - mondta a politológus. Az EBESZ és az új NATO szerepe közti különbség elsőként 1999 márciusában, a Jugoszlávia elleni NATO-légiháború megindításakor vált szembeötlővé: az EBESZ tehetetlenül szemlélte, amint Washington kezdeményezésére megindultak a bombázók, hogy megállítsák a koszovói albánok elleni szerb etnikai tisztogató akciót.

Moszkva elsősorban azért kardoskodik az EBESZ megreformálása, azaz a tevékenységi körök egyensúlyának helyreállítása, illetve a döntéshozatali szabályok megváltoztatása mellett, mert nagyobb befolyást kíván szerezni a nemzetközi ügyek intézésében. Nem véletlen, hogy a kilencvenes évek közepe óta többször is elővett orosz követelések azután váltak igazán hangsúlyozottá, hogy a 2001. szeptemberi amerikai terrortámadások után a George W. Bush elnök vezette Amerika az ugyancsak reformra szoruló ENSZ-t sem tekintette partnerének, és a világszervezet jóváhagyása nélkül indította meg az Irak elleni újabb háborút. Az EBESZ és Oroszország viszonyát az is megterhelte, hogy Moszkva nem hosszabbította meg a csecsenföldi EBESZ-misszió 2002 végén lejárt mandátumát, majd a szervezet arra a megállapításra jutott, hogy a 2003 decemberében rendezett oroszországi parlamenti választások nem mindenben feleltek meg a demokratikus elvárásoknak.

Szergej Lavrov a HVG kérdésére válaszolva elmondta, Moszkva azt szeretné, ha az EBESZ visszatérne a gyökerekhez, azaz helyreállna a tagállamok egyenlősége, és a döntéseket ismét konszenzus alapján hoznák meg. "Azt is javasoltuk, hogy a választásokon részt vevő megfigyelők tevékenységét - a szubjektivitást kizárandó - egységes elvekkel szabályozzuk, illetve hogy az EBESZ hasonlítsa össze a tagországok katonai doktrínáit. Ezt ugyan több mint tíz évvel ezelőtt már megtette a szervezet, ám a NATO kibővítése miatt időszerű lenne egy újabb felmérés" - vélekedett a miniszter. Lavrov a napokban ugyan találkozott az EBESZ soros elnökével, Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszterrel, ám a HVG értesülései szerint a tárgyalásokon nem sikerült áttörést elérni: Rupel ugyan megfontolásra érdemesnek nevezte az orosz javaslatokat, ám elemzők szerint a szervezet továbbra is az emberi jogi kérdésekre összpontosítja figyelmét. Az EBESZ-en belüli szembenállás már odáig fajult, hogy az orosz illetékesek többször is fenyegetőztek azzal, ha elmaradnak a reformok, felülvizsgálják a szervezethez fűződő viszonyukat.

Hasonló kritikák érik az 1949-ben alapított Európa Tanácsot (ET) is. A 46 országot tömörítő szervezet - amely ugyan nem illetékes védelmi kérdésekben - a bírálók szerint ugyancsak eszközzé vált a nyugati országok kezében, és azt a célt szolgálja, hogy Nyugat-Európa folyamatos politikai nyomás alatt tartsa a nyugatiakkal szembeszegülő országokat. A legkomolyabb ellentét az ET és Belarusz, illetve Oroszország között van. Az Alekszandr Lukasenko államfő vezette Belarusznak - a demokratizálódási folyamat leállása miatt - 1997-ben még az 1992-ben megadott megfigyelői státusát is felfüggesztették, Oroszország pedig elsősorban a csecsenföldi válság miatt perlekedik az ET-vel.

Második oldal (Oldaltörés)

A világ talán legbefolyásosabb pénzügyi szervezetei, a Világbank és az IMF is bírálatok kereszttüzében állnak. Baloldali és globalizációellenes csoportok azzal vádolják a hatvan évvel ezelőtt létrehozott két intézményt, hogy azok elsősorban a fejlett államok érdekeit szem előtt tartva rákényszerítik a fejlődő országokra Washington politikai akaratát, míg a Bretton Woods-i nővérekként is ismert intézményekhez közel álló szakértők elsősorban a kölcsönök elosztásának módját, illetve a szervezetek által adott tanácsokat bírálják.

A nemzetközi szervezetek átalakítását célzó világkampányban részt vevő szakértők, köztük Butrosz Gáli volt ENSZ-főtitkár szerint az eredeti megállapodásoknak megfelelően az IMF-et és a Világbankot az ENSZ valós ellenőrzése alá kellene helyezni. "A két intézmény szinte mindig egyoldalúan, az ENSZ-szel való komoly konzultáció nélkül tevékenykedett. Ennek az lett a következménye, hogy nem volt összhang az IMF és a Világbank, illetve az ENSZ-családba tartozó intézmények tevékenységében. A Bretton Woods-i intézmények konszenzus nélkül hozott döntései egyértelműen a fejlett ipari országoknak kedveznek" - olvasható a kampány támogatói által készített tanulmányban.

Jeffrey Sachs, a bostoni Harvard egyetem nemzetközi fejlesztési intézetének igazgatója is az amerikai és többi nyugati kormány eszközeként tekint az IMF-re és a Világbankra, és azt állítja, a két szervezet leginkább azt a célt szolgálja, hogy megvédje a fejlett államok gazdaságát a fejlődő országok válságainak hatásaitól. "A fejlődő országok egészségvédelmének fejlesztésére fordítható pénzből fizettetik vissza az IMF-fel, illetve a nyugati országokkal szemben fennálló tartozásokat, és az IMF még a piacgazdaság elveinek megsértésére is készen áll, hogy elérje a fejlettekkel szembeni hitelek visszafizetését. Dél-Koreában, az IMF által sikertörténetként tálalt országban a hitelezők rákényszerítették a koreai magánbankokat az amerikai és nyugat-európai magánbankoknál nyilvántartott valamennyi kölcsön visszafizetésére, így a koreai polgárok dollármilliárdokat fizetnek be adóként, hogy teljesítsék a kormány által vállalt ígéretet" - vélekedik Sachs.

A "nővéreket" jól ismerő szakértők, köztük Kenneth Rogoff, az IMF egykori vezető közgazdásza szerint az intézménynek ugyan sikerült több területen fejlődnie - például a korábbiaknál jóval több hitelt ad az egyes országok egészségügyének vagy oktatásának fejlesztésére -, ám a Világbank és az IMF ennek ellenére is meglehetősen rossz bőrben van. Rogoff - csakúgy, mint a szervezetek reformterveinek kidolgozásával négy éve megbízott Allan Meltzer - szerint az IMF-nek fel kellene hagynia a kölcsönzéssel, és feltételek teljesítéséhez kötött segélyekkel kellene hozzájárulnia az arra rászoruló országok gazdaságának talpraállításához. Amerikai szakértők szerint a washingtoni kormány ugyan hajlana erre, ám a nyugat-európaiak - akik attól tartanak, hogy az IMF tevékenységében döntő szava lenne a bármilyen amerikai részvétellel történő segélyezés megtiltására felhatalmazott kongresszusnak - egyelőre nem adták be a derekukat. Az USA-nak különben is döntő szava van, hiszen az IMF alaptőkéjébe befizető országok hozzájárulásuk arányában rendelkeznek szavazati joggal: Amerika a voksok 17 százalékával bír, ami egyben vétójogot is jelent, hiszen a fontos döntések meghozatalához a szavazatok legalább 85 százaléka szükségeltetik.

Az utóbbi években Mexikóban, Ázsiában, majd Oroszországban pusztító válságok egyébként is megtépázták az IMF és a Világbank tekintélyét, és amikor néhány éve újra krízis alakult ki abban a Dél-Amerikában, amelynek országai a "nővérek" tanácsára liberalizálták gazdaságukat és nyitották meg pénzügyi rendszerüket a külföld előtt, Horst Köhler akkori IMF-vezér is elismerte, hogy a szervezetnek még lenne mit tanulnia. Bírálói szerint az IMF túl korán szabadította rá Latin-Amerika országaira a külföldi tőkét, és épp az elsietett nyitás áll a válságok hátterében. Az amerikai kormányzatok következetlensége is súlyosbítja az Alap és a Világbank gondjait. Bill Clinton demokrata párti elnök idején az IMF komoly, politikai feltételekhez kötött hitelekkel segítette a válságban lévő országokat, viszont Bush szakított ezzel a gyakorlattal, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy 2001-ben Argentína gyakorlatilag csődbe került. Az argentin válság újabb fordulatot eredményezett, hiszen Amerika később jóváhagyta a Törökországnak és Brazíliának szánt óriáshiteleket.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA