A tervezés. A Szövetségi Vészhelyzetet Menedzselő Hatóság (Fema) úgy gondolta, ura a helyzetnek. Michael Brown igazgató még a hurrikán előtt jelezte: a Fema felkészült, élelmiszer- és víztartalékokat halmozott fel, és készenlétbe helyezte a mentőalakulatokat. A katasztrófa után sem veszített optimizmusából: „A kiürítés zökkenőmentesen halad” - vélekedett. Ám a kiürítés augusztus 28-ai elrendelése előtt egy nappal Brown még egy szóval sem említette, hogy a lakóknak el kell hagyniuk a várost, csak annyit mondott, van még idő, de azért mindenki tegye meg az óvintézkedéseket. Ekkor már az országos hurrikán központ figyelmeztetett: a forgószél ötös fokozatúra erősödött.
A kiürítés. Ray Nagin polgármester vasárnap, augusztus 28-án sajtókonferencián rendelte el a város kiürítését, 24 órával a hurrikán megérkezése előtt. Miért nem előbb? Kathleen Blanco, Louisiana állam demokrata kormányzója ugyanekkor jelentette be: Bush elnök felhívta és kérte, kötelező erővel rendeljék el New Orleans kiürítését. Előző este Max Mayfields, a Hurrikán Központ igazgatója könyörgött Naginnak, rendelje végre el a kiürítést. Amikor végre elrendelte, nyilvánvaló lett, hogy már késő, a szegények, betegek, a nemtörődömök ott fognak ragadni a városban. Ezért a polgármester jelezte, akik a Superdome sportcsarnokban keresnek menedéket, hozzanak magukkal több napra való élelmet és vizet. Jelezte, a rendőrségnek joga van bármely jármű lefoglalására. De vajon megszervezték-e a tömegek fogadását a Superdome-ban? És a rendőrség valóban beindította-e azok elszállítását, akik házaikban ragadtak? A hurrikán után készült felvételeken iskolabuszok állnak sorban elöntött területen, soha nem vették igénybe őket. 
A mentés. A legdrámaibb felvételeket folyamatosan sugározták a nagy tévétársaságok a Superdome-ban és a közeli Kongresszusi Központban összezsúfolt tömegről. Ennek ellenére sem Brown, sem főnöke, Michael Chertoff szövetségi belbiztonsági miniszter „nem tudott” a kialakult válságos helyzetről egészen csütörtökig. Az első mentőalakulatok csak pénteken érkeztek meg ide, jóllehet a gátak előző kedden szakadták át a városban.
© AP |
A belbiztonsági minisztérium csak szerdán nyilvánította „országos jelentőségűnek” a New Orleans-i és a Mississippi menti katasztrófát, felhatalmazva ezzel a szövetségi kormányt arra, hogy komolyabb szerepet játsszon a mentésben. A szövetségi és a louisianai kormány között állandósult a vita, ki miért felelős. Helyi szinten a Femát is bírálták, amiért akadályozta a gyors cselekvést. Napokba telt, amíg a bürokraták eldöntötték, ki küldje a katonaságot.
Blanco kormányzó sem mentesülhet a felelősség alól. Csak csütörtökön adott felhatalmazást például arra, hogy iskolabuszok is részt vehetnek a kiürítésben.
Az elnök szerepe. Busht is bírálják, amiért nem kapott időben észbe. Csak késve szakította meg szabadságát, és napok teltek el, amíg végre felvállalta azt az inspiráló szerepet, amit az amerikai nép elnökétől elvár - vetik szemére. Bush környezetében arra hivatkoznak, hogy az elnököt az alkotmány nem hatalmazza fel a kiürítés elrendelésére, és Bush erre idejében felhívta a polgármester figyelmét. Az elnök, ha késve is, de végül kézbe vette a dolgok irányítását. Arra viszont nem tudnak választ adni, miért nevezte ki Brownt, a korábbi igazgatóhelyettest a Fema igazgatójának. Az oklahomai jogász korábban az arab lótartók szövetségét vezette.
Ami pedig szintén súlyosan esik a latba, 2003 óta folyamatosan csökkentették a gátvédelemre szánt összegeket, kellett a pénz Irakra. A szövetségi költségvetés támogatása 36,5 millió dollárról 10 millióra csökkent a legutóbbi költségvetésben. Arra bazírozott Washington, de a helyi kormányzat is, hogy elegendőek a gátak hármas erősségű forgószél kivédésére, mert ötös nem fogja fenyegetni a várost. Készült volna egy tanulmány ennek kockázatáról is 4 millióért – de a szövetségi költségvetés megtagadta ennek finanszírozását. Mindenki tudta, hogy az „ötösre” való felkészülés több milliárd dolláros beruházást jelent.
A felelősségben tehát sokan osztoznak. A várható kongresszusi vizsgálatok hivatottak tisztázni, ki, mennyiben felelős Amerika szégyenéért, a legsérülékenyebb polgárokkal szembeni közömbösségért.