Több mint 4200 embert fertőzött meg az agyvelőgyulladás vírusa július vége óta a sűrűn lakott Uttar Prades északi szövetségi államban. A halálos áldozatok csaknem 90 százaléka 3 és 15 év közötti gyerek volt.
Civil szervezetek élesen bírálják a helyi és a központi kormányt amiatt, hogy a gyerekek egy része nem kapott védőoltást, és hogy a hatóságok túlságosan lassan reagáltak a monszunidőszak beálltával felerősödött járványra.
"Az utóbbi huszonnégy órában bekövetkezett tizenkét halálesettel az áldozatok száma elérte a 914-et" - jelentette be az Uttar Prades-i kormányszóvivő. A helyi egészségügyi hatóságok szerint az elmúlt héten kevesebb beteg jelentkezett a kórházakban, ami arra utal, hogy visszaszorulóban van az utóbbi harminc év legsúlyosabb encefalitisz járványa.
Az agyvelőgyulladás az agyállomány súlyos, gyulladásos megbetegedése, amely az esetek nagy részében az agyburkolatot is érinti. Kórokozói többnyire szúnyog vagy kullancs által terjesztett vírusok, amelyek sertésekben vagy madarakban tenyésznek, de baktériumok, gombák, egysejtűek és férgek is előidézhetik.
Tünetei a fejfájás, hányás, magas láz, tarkómerevség, zavartság, eszméletlen állapot. Gyógyulhat nyom nélkül, sok esetben azonban súlyos, maradandó fizikai vagy pszichés károsodással kell számolni.