Portré Talmácsi Gáborról | |
"Már négyévesen folyton motorra akartam ülni" - emlékszik a korántsem atipikus kezdetre a múlt héten magasabb géposztályba igazoló, de a hét végén még eredeti kategóriájában szerencsésen bukó 24 éves motorversenyző. Tovább a HVG portréjához! |
A KTM harmadik rajtkockából induló magyarja a pontversenyben vezető svájci Thomas Lüthi, valamint két csapattársa, a finn Mika Kallio és a spanyol Julian Simon társaságában meglépett a mezőnytől, s több körön át velük együtt haladt az élen.
Aztán Lüthi nagyobb sebességre kapcsolt, és fokozatosan növelte előnyét a három KTM-essel szemben. A verseny középső harmadának kezdetétől Kallio elkezdett felzárkózni, Talmácsi és Simon viszont nem tudta őt követni. Sőt, később az olasz Mattia Pasini, majd a spanyol Hector Faubel felzárkózott hozzájuk.
A 19 körös száguldás utolsó pillanatai izgalmasan alakultak, elsőként Lüthi ért célba, de mindössze néhány centiméterrel előzte meg a végén rendkívül gyors Kalliót. A következő kvartettből Pasini fejezte be leghamarabb a versenyt, majd Faubel, Talmácsi és Simon következett.
A pontversenyben Lüthi megerősítette vezető helyét, őt Kallio követi, Talmácsi pedig továbbra is harmadik.
Ahogy az várható volt a MotoGP-ben Valentino Rossi megszerezte a világbajnoki címet. Az olasz klasszis a Malajziai Nagydíjon másodikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert.
Sorozatban ötödször nyert világbajnokságot a legnagyobb kategóriában, azt megelőzően 1997-ben a 125, 1999-ben a 250 kcm-es géposztályban bizonyult a legjobbnak.
A világbajnoki sorozatból még négy verseny van hátra, a következőre jövő héten, Dohában kerül sor.