Egyelőre nem ismert a katasztrófa pontos helyszíne, így nem tudni, hogy vannak-e túlélők. Korábban nem zárták ki azt sem, hogy a repülőt esetleg eltérítették vagy az kényszerleszállást hajtott végre. A Boeing 737-es 110 utassal, köztük több magas rangú állami hivatalnokkal, és 6 fős legénységgel helyi idő szerint 20 óra 45 perckor szállt fel az Atlanti-óceán partján fekvő nagyvárosból, ahonnan a fővárosba, Abujába indult.
A heves viharba került Boeing pilótája vészjelzést adott le, majd Lagostól 24 kilométerre, a Guineai-öböl fölött járó gép eltűnt a radarernyőkről. Lagosból a legtöbb repülőgép - a kontinens belsejébe tartók is - az óceán felé indul, majd onnan kanyarodik vissza a szárazföld irányába.
Az utasok állampolgársága egyelőre nem ismeretes, de a belföldön és Nyugat-Afrika-szerte is járatokat közlekedtető magántulajdonú légitársaság népszerű a külföldiek körében, s nyugati diplomaták attól tartanak, hogy több honfitársuk is lehet a fedélzeten. A helyi hatóságok napfelkeltekor indították meg nagy erőkkel a kutatást szárazföldön és vízen is a repülőgép után.
Lezuhant egy nigériai repülőgép 116 emberrel a fedélzetén
Utolsó frissítés:
Felszállás után néhány perccel Lagos közelében lezuhant a Bellview Airlines nigériai légitársaság utasszállító repülőgépe, fedélzetén 116 emberrel - közölte a nigériai állami rádió vasárnap.