Egy Miroslav Smutny nevű szlovák vállalkozó a televízió kamerái előtt elmondta: öt évvel ezelőtt építőipari kivitelezőként dolgozott a magyar főkonzulátus irodáinak felújításán, amikor megjelent nála két férfi, akik a szlovák titkosszolgálat (SIS) ügynökeként mutatkoztak be, és rábírták, hogy biztosítson a számukra hozzáférést, mert poloskákat fognak telepíteni a magyar diplomáciai képviselet irodáiba.
Miroslav Smutny elmondta: „A két ügynök hosszasan győzködött, hogy a poloskatelepítés a Szlovák Köztársaság érdeke.” Smutny beismerte: egyetértett azzal, hogy a titkosszolgálat megvalósítsa a szándékát, és ennek megfelelően a helyiségek felújítása alatt beengedte a főkonzulátus helyiségeibe a szolgálat technikusait, akik végül „a főkonzul lakószobájába lehallgató berendezést telepítettek.”