Ahmadinezsád Teheránban A cionizmus nélküli világ címmel rendezett konferencián kijelentette: "Ahogy az imám (Khomeini) mondta, Izraelt le kell törölni a térképről". "Az iszlám világ nem engedheti meg, hogy történelmi ellenség létezzék a hátországában" - fogalmazott az iráni államfő, aki szerint "bizonyára egy újabb palesztin támadáshullám törli el ezt a szégyenfoltot az iszlám világból".
Szilvan Salom izraeli külügyminiszter a beszédről értesülve leszögezte: Irán nyilvánvaló és tényleges veszély. Úgy vélekedett, nem ez az első alkalom, hogy az iráni rezsim reményét fejezi ki Izrael elpusztítására vonatkozólag. Az ilyesfajta rezsim rendkívül szélsőséges, és a nemzetközi közösség rémálma lenne, ha atomfegyverhez jutna. Teherán időt akar nyerni az atombomba kifejlesztéséhez. Ezért Irán "nyilvánvaló és tényleges veszély".
Ideje lenne az iráni atomprogram kérdését az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalni - minél hamarább, annál jobb. Franciaország első reagálásban a legerélyesebben elítélte az Ahmadinezsád felszólalásában foglaltakat. "A sajtóból értesültünk Ahmadinezsád elnök szavairól. Ha ezek a szavak valóban elhangzottak, akkor a legerélyesebben elítéljük" - jelentette ki Jean-Baptiste Mattéi, a párizsi külügyminisztérium szóvivője. Philippe Douste-Blazy külügyminiszter közölte, hogy magyarázatra a hivatalába kérette Irán párizsi nagykövetét. "Franciaország számára Izrael létezése nem lehet kétséges" - hangoztatta a tárcavezető, emlékeztetve arra, hogy a zsidó államot az ENSZ-közgyűlés határozata alapján teremtették meg.
A washingtoni Fehér Ház szerint a teheráni rendszer atomtörekvéseivel kapcsolatos amerikai aggodalmakat igazolja, hogy Ahmadinezsád Izrael állam elpusztítására buzdít. Scott McClellan fehér házi szóvivő úgy értékelte, hogy az iráni elnök szavai "egyszerűen megerősítik mindazt, amit az Egyesült Államok már elmondott az iráni rezsimről", és igazolják az amerikai aggodalmakat Irán nukleáris ambícióiról.
Walter Lindner, a német külügyminisztérium szóvivője kijelentette: az ilyesfajta megnyilvánulások teljes mértékben elfogadhatatlanok és a legerélyesebb módon meg kell bélyegezni. Iráni kiadók állítólag antiszemita tartalmú brosúrákat terjesztettek az idei frankfurti könyvvásáron. A vásár vezetőségének a vásár utolsó napján jutott tudomására a dolog, és már nem tudott utánajárni az ügynek, mert akkorra a kiállító- és árusítóhelyeket lebontották.
Hosszú évek óta ez az első eset, hogy ilyen magas rangú iráni vezető nyilvánosan hirdeti a zsidó állam megsemmisítését, még ha ez része is az országvezetés propagandájának.
Széles körben elítélték az iráni elnök Izrael-ellenes szavait
Utolsó frissítés:
Izrael mellett több nyugati állam is elítélte Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kijelentését, amelyben Izrael állam elpusztítását szorgalmazta. Párizsban a külügyminisztériumba bekérették az ázsiai ország nagykövetét, és magyarázatot kértek tőle.