Az elnök kritikusa volt |
A 61 éves Nurkadilovot, az államfő korábbi szövetségesét tavaly fosztották meg a rendkívüli helyzetek miniszterének posztjától, azután, hogy tekintélyuralommal vádolta és lemondásra szólította fel Nazarbajev elnököt. Bírálatában odáig ment, hogy az államfőt egy ízben a román diktátorhoz, Nicolae Ceausescuhoz hasonlította. Az általa korruptnak, hatalommal visszaélőnek minősített elnököt azzal is megvádolta, hogy felelős egy ellenzéki újságíró 2004-ben bekövetkezett haláláért. |
Ellenzéki vezetők szerint a gyilkosság összefüggésben állhat azzal, hogy az áldozat nyíltan bírálta az elnököt és támogatásáról biztosította a jövő hónapban esedékes elnökválasztás ellenzéki jelöltjét. Moldir Orazalin rendőrfőnök azonban ezt a lehetőséget elvetette. "Ilyen elméletet nem veszünk fontolóra" - mondta
újságíróknak, hozzátéve, hogy a holttest közelében találtak egy pisztolyt és hogy a házban felszerelt kamerák nem rögzítették semmilyen idegen személy behatolását.
Nurkadilov nem tartozott egyik ellenzéki szervezethez sem, de a Tisztességes Kazahsztánért tömörülést támogatta, amely kihívót készül állítani a december 4-i elnökválasztáson Nazarbajevnak.