Lapbeszámolók szerint az egyik alagutat a határ arizonai szakaszán lelték fel határőr járőrök, akik két emberre lettek figyelmesek, amint azok éppen tetemes mennyiségű, mintegy másfél mázsa marihuánát pakoltak ki a földalatti járatból.
A másik alagutat Kaliforniában úgy találták meg, hogy a járat beomlott. A San Diego Union Tribune című újság csütörtöki száma szerint a kaliforniai alagút a mexikói San Ysodro-i vámőrség hulladéktelepén végződött.
Az amerikai-mexikói határon évente több százezer illegális bevándorlót fognak el. Az alagutakat rendszerint kábítószer- és embercsempészek használják. Az utóbbi négy évben mintegy 15 alagutat találtak a határ kaliforniai és arizonai szakaszán.
A most felfedezett alagutak újabb tápot adnak a mexikói határ biztonságával kapcsolatos vitának. A déli szomszédban nagy felháborodást keltett az a kongresszusi javaslat, hogy a határ mentén építsenek biztonsági kerítést, amely gátat vetne az illegális bevándorlásnak és a kábítószer-csempészésnek. A szenátus februárban vitatja meg a határellenőrzés megszigorításáról szóló törvénytervezetet, amelyet a képviselőház már elfogadott és amelynek egyik eleme, hogy kerítést emelnének a 3200 kilométeres közös határszakasz mintegy egyharmadán.