Washington már egy ideje tárgyalásokat folytat a NATO új szövetségesével, hogy kiképzőtáborokat hozzanak létre a Bezmer repülőtér és az ország déli határának közelében fekvő Novo Selo lőtéren. Condolezza Rice amerikai külügyminiszter áprilisban látogat majd Bulgáriába a NATO külügyminisztereinek találkozójára.
„Nagyon valószínű, hogy akkor aláírjuk a szerződést” – idézte a Dnevnik című újság Bliznakovot. „Számos kérdést átbeszéltünk ezzel kapcsolatban, s már csak néhány sarkallatos pontot kell megvitatni.”
A két bázison mintegy 3000 amerikai katona állomásozik majd, Washington abbéli törekvésének bizonyítékaként, hogy a nagyméretű, hidegháborús létesítményeket kisebb, flexibilisebb bázisok váltsák fel, a Közel-Kelethez hasonló gócpontok közelében. Bliznakov elmondta, a két támaszpont helyszínét már kijelölték, s a tárgyalásokat a lehető leghamarabb megállapodás követheti.
„A két bázis kétségtelenül Bezmerben és Novo Selóban kap maj helyet” – tette hozzá a bolgár védelmi miniszter. „Bolgár parancsnokok ellenőrzése alatt állnak majd, kis létszámú csapatokkal. Ha további részleteket kell megvitatnunk, újabb tárgyalást kezdeményezünk majd. Megvan a politikai akarat, hogy minél előbb pontot tegyünk az ügy végére.”
Bulgária északi szomszédja, Románia már decemberben megállapodott az USÁ-val egy amerikai katonai létesítmény megnyitását illetően.