Erre utalt első nyilatkozatában a szemmel láthatóan ugyancsak meglepett amerikai elnök. Tv-kamerák előtt George Bush a palesztin vezetéshez intézett "ébresztő felhívásnak" minősítette a Fatah vereségét: a palesztin választópolgárok voksaikkal azt juttatták kifejezésre, hogy elégedetlenek az egyre súlyosbodó életkörülményeikkel, s azokért a Korei-kormányt teszik felelőssé.
Bush - miként európai politikusok is - demokratikus szavazásról beszélt, amelynek kimenetelét tiszteletben kell tartani. Más kérdés - fűzte hozzá -, hogy a közel-keleti béketárgyalásokon Washington nem áll szóba olyan partnerrel, amely egy másik érintett fél (nevezetesen Izrael) megsemmisítését tűzi ki célul.
A Hamász választási programjában központi szerepet kapott egy kitétel, amely így hangzik: az iszlám a megoldás - mármint a palesztinok előtt álló feladatokra. A program nyíltan hitet tett a társadalom radikális átalakítása, az iszlám törvényeinek bevezetése mellett, ami - legalábbis célkitűzés szintjén - (Irán után) újabb teokrata állam létrejöttét tűnik előrevetíteni a Közel-Keleten. Bár egy szigorúan vallási alapon álló palesztin állam megvalósulásának esélye csekély, esetleges létrejötte kifejezetten "keresztbe tenne" az Egyesült Államok meghirdetett politikájának: a demokrácia érvényre juttatásának az arab világban.
Alighanem túlzás tehát attól tartani, hogy az "iszlámista program" folyományaként ezentúl géppisztolyt lóbáló fundamentalisták lepnék el a rámalláhi parlament padsorait. A kiterjedt szociális tevékenységet is folytató Hamász képviselőjelöltjei között szép számmal voltak orvosok, ügyvédek, mérnökök, tanárok, építészek. Mindazonáltal egy mégoly tisztes polgári foglalkozás sem jelenti azt, hogy gyakorlói született demokraták volnának, akik a konfliktusok tárgyalásos megoldását szorgalmazzák. Jó példa erre a Hamász egyik korábbi vezére. Az izraeli hadsereg által 2004 áprilisában célzott rakátacsapással megölt Abdel Azíz ar-Rantiszi hivatását tekintve gyermekorvos volt, ám ezzel együtt tucatnyi gyilkos merénylet kitervelése és végrehajtása száradt a lelkén. Ugyanakkor árnyalja a képet az a tény, hogy a Hamász az utóbbi egy évben nem követett el merényletet izraeli célpont ellen.
Egybehangzó vélemények szerint a Hamászt a Fatahhal szembeni széles körű elégedetlenség, nem pedig az Izraellel szembeni erőszak fokozása juttatta hatalmi helyzetbe. A néhai Jasszer Arafat elnök pártjának emberei nemigen képesek ellenállni a "húsos fazék" közelségének. Míg a palesztin települések jelentős részében évtizedek óta padlón hever az infrastruktúra (amelynek korszerűsítésére, iskolák, kórházak építésére az EU évente 250 millió eurót utal át a Palesztin Hatóságnak), addig a kormányzat bürokratáinak igencsak van mit aprítaniuk a tejbe. Erről tanúskodnak hatalmas házaik, Mercedes, BMW és Daimler márkájú autóik, nyugati luxusjavakban fürdő családjaik.
A demokratikus szabályok alapján Rámalláhban Hamász-többségű kormánynak kell(ene) alakulnia februárban. (Ahmed Korei miniszterelnök már a választási eredmény kihirdetésének a napján benyújtotta lemondását Mahmúd Abbász palesztin elnöknek.) Ez azt jelentené, hogy a külföldi segélyek elosztása, ésszerű felhasználása fölött is a Hamász emberei bábáskodnának - hacsak a Nyugat nem állítja le a Palesztin Hatóság anyagi támogatását.
Márpedig ez utóbbinak igencsak reális az esélye, amennyiben a Hamász nem hajt végre gyökeres ideológiai-politikai fordulatot, lemondva az erőszakról és Izrael megsemmisítésének szándékáról. Európai politikusok már a választási eredmény kihirdetésének másnapján szorgalmazták a pénzcsap elzárását, ha a - várhatóan - kormányt alakító szervezet kitart eddigi ideológiája és céljai mellett. Hasonló álláspontra helyezkedett Bush elnök is.
Kérdés, ki léphetne ebben az esetben a nyugati finanszírozók helyébe. Irak - amely Szaddám Huszein elnöksége idején többé-kevésbé nyíltan pénzelte a szélsőséges palesztin csoportokat - jelenleg maga is külföldi istápolásra szorul. Soha nem cáfolt nyugati sajtóértesülések szerint Szaddám rendszere ötvenezer dollárt fizetett minden öngyilkos palesztin merénylő családjának. Hatalmas pénz ez a Közel-Keleten, pláne ha öngyilkos tettével az illető, a radikális hitszónokok ígéretének megfelelően, egyenesen a hetedik paradicsomba jutott, s a halálával támadt űrt Irakból érkezett "bánatpénz" segített betölteni.
Szaúd-Arábia, amely Mekka és Medina mellett szívesen tetszelegne az iszlám harmadik szent városa, Al-Kudsz (Jeruzsálem) őrzőjének a szerepében is, nyilván a "szivarzsebből ki tudná pengetni" Washington és Brüsszel eddigi apanázsát. Kérdés azonban, vajon megtehetné-e ezt anélkül, hogy magára ne haragítaná legfőbb katonai szövetségesét (és támaszát a hazai szélsőséges erők elleni küzdelemben): az Egyesült Államokat.
Marad a "sötét ló": Irán, amely eddig sem titkolta fegyveres hitsorsosainak, a libanoni Hizbollah szervezetben tömörülő síitáknak nyújtott nagylelkű támogatását. A magas kőolajárnak köszönhetően dollármilliárdokban fürdő teheráni kormányzat feltehetően szívesen beugrana az EU és az Egyesült Államok helyébe. A döntés aligha hiúsulhatna meg a tavaly hivatalba lépett elnökön, Mahmúd Ahmadinezsádon, aki ősszel több, nagy feltűnést keltő beszédében a zsidó állam megsemmisítésére, illetve német földre való "áttelepítésére" szólított fel.
Egy tisztán Hamász-politikusokból álló palesztin kormány lidércnyomásként nehezedne Izraelre, és óhatatlanul a héják előretörését eredményezné az ottani, március végén esedékes parlamenti választásokon. Bármennyire megosztott ugyanis az izraeli társadalom a megszállt (palesztin) területek jövőjét, az ott épített zsidó telepek sorsát illetően, egyetlen kérdésben konszenzus van minden párt és szervezet között: kizárják a tárgyalások lehetőségét egy olyan szervezet (a Hamász) képviselőivel, amely öngyilkos merényleteivel több száz ártatlan polgári személy életét oltotta ki Izraelben.
A Közel-Keleten tehát egyelőre borúra áll a politikai barométer. A Fatah egyik szélsőségesként elkönyvelt szárnya, az al Aksza Mártírjainak Brigádja a hétvégén - éppen a parlamenti választások eredményére hivatkozva - felmondta az Izraellel tavaly kötött tűzszünetet. Vagyis küszöbön áll a "brigádok" öngyilkos akcióinak felújítása. A Hamász korábban sem csatlakozott a tűzszünethez - noha az utóbbi időben tartózkodott a merényletektől, a palesztin felkelés kezdete, 2000 szeptembere óta csaknem hatvan öngyilkos terrorakciót hajtott végre a zsidó állam területén -, s a választási diadal fényében a szervezet miniszterelnök-jelöltje, Iszmail Haníje nyíltan kijelentette: a Hamász nem változtat alapállásán.
A szervezet fenntartja eddigi politikáját, amely szerint a "megszálló cionista ellenséggel" csak a fegyverek nyelvén lehet tárgyalni. A harcnak pedig részét képezik a "militáns akcióknak" nevezett terrormerényletek is mint a zsidó állam elleni küzdelem "törvényes eszközei".
Amennyiben a fegyveres palesztin csoportok csakugyan felújítják öngyilkos merényleteiket izraeli célpontok ellen, szinte bizonyosra vehető a külföldi segélyek leállítása. Ezek nélkül pedig nemcsak a palesztin területeken szükséges beruházások maradnának félbe, de a
Palesztin Hatóság mintegy 31 ezer (a Fatah által delegált) alkalmazottjának a fizetése is "befagyhatna". Alighanem a létbizonytalanság kilátása vezérelte azokat a Fatah-híveket, akik a hétvégén megrohamozták a rámalláhi parlament épületét. Haragjuk egyrészt saját pártvezetőik ellen irányult (akiknek korruptsága szerintük is egyik fő oka volt a választási vereségnek), másrészt azon Fatah-vezérek ellen, akik hajlandók volnának lepaktálni a Hamásszal, hogy átmentsék hatalmukat a választások utáni korszakba.
A Hamász-vezetők utódlási sorrendje jól példázza az erőszak egyre gyorsabban forgó spirálját. Az elvakultnak tartott Ahmed Jaszin sejk likvidálása után a helyére lépett Rantiszi még a tolószékhez kötött agg sejknél is radikálisabbnak számított. Rantiszi halála után Mahmúd az-Zahar orvos lett az új vezér: őt jól ismert keményvonalas aktivistaként jellemezték közel-keleti szakértők. A választásokat megnyerő Hamász miniszterelnök-jelöltje, Iszmail Haníje pedig a néhai Jaszin sejk jobb kezeként szerzett magának tekintélyt.
Zahar mindazonáltal taktikusnak sem utolsó. Erre enged következtetni az a lépése, amellyel óvatosan megkezdte a kifarolást a szervezet merev ideológiai sánca mögül. Egy brit hetilapnak nyilatkozva vasárnap leszögezte: a zsidó állam elismerése továbbra sem jöhet szóba, ám a Hamász készen áll arra, hogy "tartós fegyverszünetről" kezdjen tárgyalásokat Izraellel. Zahar egyúttal a radikális szervezet elismerésére szólította fel a külföldet - amelynek képviseletében elsőként a német kancellár látogatott a térségbe a palesztin választások után. Angela Merkel már vasárnap leszögezte: hazája és az Európai Unió számára elképzelhetetlen egy olyan palesztin kormányzat pénzügyi támogatása, amely nem ismeri el Izrael Állam létezéshez való jogát.
A választási siker nyomán tehát több kérdésbe ütközik a Hamász vezérkara. A legfontosabb alighanem az: a stratégiai cél, az életképes önálló palesztin állam megteremtése felé vezető úton hajlandó lesz-e a szervezet arra az ideológiai engedményre, hogy az erőszakról lemondva elismerje Izrael létezéshez való jogát. Ez ugyanis a kulcsa annak, hogy az egykori brit mandátum, Palesztina területén egymás mellett és egymással békében élhessen a (majdani) palesztin és a zsidó állam. Az előjelek nem túl biztatóak - de talán mégis sikerül átmennie a tevének a tű fokán...