Új-Zélandon fogták el a magyar kábítószercsempész nőt

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Új-Zélandon fogták el és csütörtökön hazaszállították azt a magyar állampolgárságú nőt, akit a magyar hatóság kábítószer-csempészettel gyanúsít; társa még szökésben van - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.

A gyanúsított nő - több bűntársával együtt - még tavaly július végén, mosóporos dobozba rejtve próbált az országba csempészni több mint 6 kilogramm marihuánát egy kisteherautóban, de a tettenéréskor a gépkocsit vezető bűntársával elmenekült, majd később elfogták és a kihallgatását követően szabadlábon védekezhetett - írta pénteki közleményében Sipos Jenő.

A szóvivő tájékoztatása szerint a nő hamis útlevéllel próbált Új-Zélandra szökni, de az ottani hatóságok őrizetbe vették. Az Interpol Nemzeti Iroda értesítette a Vám- és Pénzügyőrséget, és a nemzetközi elfogatóparancs alapján lefolytatott kiadatási eljárást keretében a nőt csütörtökön hazaszállították, és a vámhatóság nyomozói őrizetbe vették - áll a közleményben. Mint olvasható, a nő társa még szökésben van, ellene nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.