Manusehr Mottaki az iráni államfő rendeletére hivatkozott, amely azután született meg, hogy szombaton a NAÜ kormányzótanácsa bécsi ülésén úgy határozott: az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja az iráni atomprogram kérdését.
"Beszüntettünk az önként vállalt együttműködést, amelyet az utóbbi három évben folytattunk a NAÜ-vel. Immár semmiféle kötelezettségünk nincs az (atomsorompó-szerződés) kiegészítő jegyzőkönyvéből fakadóan" - hangoztatta Mottaki.
Az idézett jegyzőkönyv kötelezte Iránt többek között arra, hogy lehetővé tegye a NAÜ ellenőreinek váratlan, előre be nem jelentett látogatásait az ország nukleáris létesítményeiben.
Teherán a múltban rendre arra hivatkozott, hogy tiszteletben tartja az atomsorompó-szerződésben vállalt kötelezettségeit, de ugyanakkor joga van békés célú nukleáris programja megvalósításához.
"Az ellenállás politikája nem azt jelenti, hogy nem állunk szóba (partnereinkkel) vagy hogy nem működünk együtt - hangoztatta az iráni külügyminiszter. - Tegnap két lehetőségünk volt. Az egyik az ellenállás, a másik a megadás. Mi az ellenállást választottuk."