Ez az első eset, hogy madárinfluenzában elhullott szárnyasra bukkantak Ausztria fővárosában. Eddig csak Graz környékén találtak fertőzött hattyúkat, és már négy esetben azonosították a madárinfluenza H5N1 vírusaltípusát.
Maria Rauch-Kallat osztrák egészségügyi miniszter pénteken közölte, hogy a héten 216 elhullott madarat vizsgáltak meg, és ezek közül csak négy bizonyult a H5N1 hordozójának, de a mintákat megerősítés végett elküldik az Európai Unió weybridge-i referencialaboratóriumába. Az első három hattyú esetében az eredményt Weybridge-ből a jövő hétre várják.
Madárinfluenzával fertőzött hattyút találtak Bécsben
Utolsó frissítés:
Bécsben is megjelent a madárinfluenza, ugyanis mint Sonja Wehsely, a város önkormányzatának szóvivője bejelentette, a vírus emberre is veszélyes, erősen fertőző H5N1 altípusa végzett azzal a hattyúval, amelynek tetemét a régi Dunán lévő vízi parkban találták meg.