Valószínűleg még az idén elfogadhatja az Európai Unió parlamentje az egységes uniós jogosítványról szóló irányelvet, amely alapján harmonizálják az okmányokkal kapcsolatos szabályozásokat - közölte a Belügyminisztérium Központi Hivatal Jogi és Igazgatásfejlesztési Osztályának vezetője egy szerdai sajtóbeszélgetésen Budapesten.
A tagországok közlekedési miniszterei hétfői brüsszeli találkozóján született megállapodás arról, hogy az unióban hosszú távon egységes hitelkártya-formátumú jogosítvány fogja helyettesíteni a jelenleg forgalomban lévő 110 különféle vezetői engedélyt. Tóth Zoltán ismertetése szerint a Magyarországon jelenleg érvényes okmányok lejártukig érvényesek maradnak majd, nem kell azokat lecserélni az uniós jogosítványok megjelenésével. A magyar kártyajogosítványok már most is megfelelnek a közösségi normáknak. Az irányelv hatályba lépését követően a tagállamoknak 4+2 év alkalmazási idő áll rendelkezésükre.
Szilágyi Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy az irányelv minden tagországnak egységesen előírja a mopedekre érvényes vezetői engedély bevezetését, és felállítja a nagyobb és erősebb motorkerékpárok használatának fokozatossági elvét. A nagyobb teljesítményű (35 kilowatt feletti) motorkerékpárokra jogosítványt szerezni csak 24 éves kortól lehet majd és a kisebb motorkerékpár vezetésének két éves tapasztalata is szükséges lesz hozzá.
Ugyancsak újdonság, hogy a négykerekű motorkerékpárok vezetését csak B kategóriás jogosítvánnyal engedélyezik majd. Érdekesség, hogy speciális képzéshez és vizsgához kívánják kötni ha valaki nagyobb méretű pótkocsit, vagy lakókocsit kíván vontatni. A tagállamok dönthetnek majd arról, hogy ezek vezetését milyen kritériumokhoz kötik.
Szilágyi Miklós elmondta, hogy a B kategóriás jogosítvány megszerzésére egységesen mindenhol 17 év lesz a korhatár, de a tagállamok eldönthetik, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel. Magyarországon az ezzel kapcsolatos szabályozáson nem terveznek változtatni.