A lap megjegyzi, hogy az 1990-es évek vége felé először Csehországból, majd Magyarországról indult meg Kanadába a roma menedékkérők hulláma, amely azután ült el, hogy Csehországgal szemben 1997-ben, Magyarországgal szemben pedig 2001-ben az ottawai kormány vízumkényszert vezetett be. A 2001-ig Kanadába érkező magyar romák számát a The Hamilton Spectator hatezerre teszi.
A szövetségi fellebbviteli bíróság az 1998-as határozatokról megállapította, hogy a két minta esettel nem csak egységes szempontokat és következetességet akartak teremteni, hanem a cél kifejezetten az volt, hogy csökkentsék a kedvező döntések számát azoknak az aggodalmaknak a fényében, amelyek szerint 15 ezer magyarországi roma kerekedik fel és indul Kanadába. Az elutasító döntést már a hivatalos közlés előtt kiszivárogtatták a sajtónak, hogy eltántorítsák szándékuktól azokat, aki Kanadába készültek. A magyar romáktól ezután rutinszerűen megtagadták a menedékjogot.
Rocci Galati ügyvéd, a két család képviselője a fellebbviteli bíróság döntésé jelentős győzelemnek nevezte mindazon romák számára, akiket annak idején elutasítottak és most esetleg kérni fogják a bevándorlási és menekültügyi hivataltól (IRB) ügyük újbóli megnyitását.
A két család Torontóban várta ki fellebbezésük hét évig tartó elbírálását. A sajtónak nem nyilatkoztak, de az ügyvéd közölte, hogy örülnek a döntésnek.