"Bizonyosak vagyunk benne, hogy az amerikaiak nem fogják megtámadni Iránt, mert annak következményei túl veszélyesek volnának" - jelentette ki Hasemi Rafszandzsáni hétfőn a kuvaiti parlamentben. Egyúttal annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy egy esetleges amerikai támadáshoz nem csatlakoznának a Perzsa-öböl mentén fekvő arab országok.
A volt elnök megerősítette, hogy hazája folytatja az urándúsítást. Rafszandzsáni hangsúlyozta: Irán szomszédjainak nincs okuk félni az ország atomprogramjától, amelyet az atomsorompó-egyezmény kötött keretek közé szorít, és a NAÜ (az egyezmény betartatásán őrködő szakosított ENSZ-szervezet) ellenőriz.
Teherán bejelentette, hogy április 9-én 3,5 százalékos dúsított uránt állított elő az ENSZ Biztonsági Tanácsának és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség akarata ellenére. A BT öt állandó tagállama - Oroszország, az Egyesült Államok, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia -, valamint Németország kedden Moszkvában tárgyal az iráni atomprogramról és az esetleges szankciókról arra az esetre, ha Teherán nem függeszti fel atomprogramját.
Irán korábbi államfője nem hisz az országa elleni támadásban
Utolsó frissítés:
Irán korábbi államfője szerint eltúlzott a szóbeszéd a hazája elleni amerikai katonai támadás tervéről, mivel egy ilyen akció túlságosan veszélyes volna.