Csernobil következményei még ma is beláthatatlanok

Klikkeljen a képre a galériához! © Greenpeace

Hétszázötven méter magas nukleáris fáklya csapott fel a robbanást követő másodpercekben a csernobili atomerőmű négyes blokkjából, miután meggyulladt a reaktorban lévő 25 ezer tonna grafit. A reaktor névleges teljesítményének százszorosára emelkedése nyomán keletkező gőz okozta a reaktor szétrobbanását 1986. április 26-án hajnali egy óra huszonnégy perckor. Ezt egy második - kémiai folyamatok nyomán bekövetkező - robbanás követte, mely a reaktorépületet, több száz tonnányi üzemanyagot, grafitot és törmeléket repített a levegőbe.

Egészségkárosítás

Megemlékezés

Emlékezz április 26-án este a csernobili katasztrófa áldozataira! Hozz egy gyertyát 19:00-re a Déli pályaudvar kerengőjébe! Emlékezhetsz otthon is: 20:00-kor oltsd le a villanyt, és gyújts egy gyertyát az áldozatok emlékére! Demszky Gábor - Budapest főpolgármestere - elsőként csatlakozott a kezdeményezéshez. A főpolgármester szerda este saját maga fogja lekapcsolni az összes fővárosi középület éjszakai díszkivilágítását. A Budai Vár, Bazilika, Parlament, valamint további közel 100 szobor és múzeum fényei hunynak ki 5 percre szerda este.

Húsz évvel a robbanást követően, ma is különböző becslések szerint 5-8 millió ember lakik a csernobili radioaktív szennyezés által még sok évig mérgezett területen, elsősorban Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban.

Mivel a robbanások során legnagyobb mennyiségben kiszabadult – de nem egyedüli – radioaktív anyag, a cézium 137-es izotópjának felezési ideje több mint 30 év, a baleset sugárzási következményei még évszázadokig hatással lesznek az itt élőkre – írja a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet, a katasztrófa egészségügyi hatásairól az évfordulóra készült tanulmányában. Az orosz, ukrán, fehérorosz és brit tudósok által jegyzett összefoglaló szembemegy többek közt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2005-ös jelentésével, mely 4000-re teszi a csernobili baleset áldozatainak számát. Az Orosz Tudományos Akadémia becsléseire támaszkodva a jelentés szerint, csak a fent említett három leginkább érintett országban a sugárzás nyomán 1990 és 2004 között mintegy 200 ezer ember halt meg. Természetesen a becslések közti nagyságrendi eltérések a számításba vett tényezők számától is erősen függenek.

© Greenpeace

Szakértők négy nagy csoportra bontják a különböző mértékű sugárzást kapott embereket: a baleseti mentésben és kárelhárításban részt vevő munkásokra (likvidátorokra), a súlyosan sugárszeny-nyezett területekről kitelepítettekre, a kevésbé, de mégis súlyosan sugárszeny-nyezett területeken élőkre, és végül az első három csoportba tartozó családokba született gyermekekre.

A sugárzás következtében a daganatos megbetegedések minden fajtájának előfordulása számottevően nőtt, így például Fehéroroszországban 1990 és 2000 között negyven százalékkal emelkedett az összes rákos megbetegedések száma. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) beszámolója szerint a pajzsmirigyrák a Csernobil közelében élő gyermekek körében a normál szint 80-szorosára nőtt (Wall Street Journal, 1992. szeptember 3., Nature, 1992. szeptember)

© Greenpeace

Az ENSZ Népesedési Hivatalának jelentése szerint 1994-ben, Európában összesen két országban volt negatív a népességnövekedés: Ukrajnában és Belorussziában. A beszámoló szerint, a csökkenés részben a megnövekedett csecsemőhalandóságnak és a csernobili katasztrófából következő kedvezőtlen egészségügyi helyzetnek tulajdonítható. Ukrajnában a csecsemőhalandóság az európai átlag kétszerese, ezer élve születésrel tizennégy halva született csecsemő jut. A Hirosimai Egyetem kutatói újszülöttek és halvaszületett adatainak elemzése alapján arra jutottak, hogy Fehéroroszországban a születési rendellenességek csaknem megduplázódtak 1986 óta (UPI wire report, 1994. július 14).

A rákos megbetegedéseken túl a légzőrendszert megtámadó betegségek, az emésztőrendszert (különösen a sugárfertőzött táplálékok és folyadékok elfogyasztása nyomán), az érrendszert, izmokat, csontozatot és bőrt károsította a nukleáris sugárzás – írja a Greenpeace jelentés. Az egészségügyi hatások közt külön részt szentelnek a tudósok, a radioaktív izotópok immunrendszerre gyakorolt hatására, melynek alapján kiderül, hogy még az alacsony sugárdózist kapott lakosok ellenálló képessége is jelentősen csökkent a fertőző és a nem fertőző betegségekkel szemben egyaránt.

A robbanás következtében kibocsátott teljes sugárzásmennyiségét a szovjet hatóságok eredetileg 50 millió curie-ben adták meg. Az elmúlt évtized során végzett utólagos európai és észak-amerikai kutatások, valamint az újabb számítások eredménye szerint felülvizsgált becslés elérheti a 260 millió curie-t a Massachusetts Institute of Technology tudományos kutatója, Dr. Alexander Sich által 1994. januárjában közzétett eredmények szerint. Csak Ukrajnában több mint 4,6 millió hektárnyi terület szennyeződött, köztük a világ legtermékenyebb mezőgazdasági területei is.

Programozott baleset

© Greenpeace

Ámon Ada az Energia Klub környezetvédő szervezet vezetője a hvg.hu-nak nyilatkozva arról beszélt, hogy bármilyen tökéletesre is terveznek egy atomerőművet, minden rendszerbe be van programozva a katasztrófa. A tervezésnél és az erőmű vezérlésénél ugyanis az emberi tényező kihagyhatatlan. A reaktortervező mérnökök már a tervezésnél úgy gondolkodnak, hogy vannak az un. méretezési balesetek, vagyis a betervezett veszélyek és problémák és azok a veszélyek, melyekkel nem képes a tudomány előre számolni. S bár minden működő rendszerre – legyen szó bármilyen technológiáról – igaz ez a kockázatok közti különbségtétel, de a nukleáris technológia környezetre gyakorolt hatása, méreteiben nem összevethető semmi egyéb környezeti hatással. Ezzel azonban a világ először Csernobil kapcsán szembesült.

Discovery Webchat

A Discovery Channel A csernobili csata című műsorával április 26-án 21.00 órakor a csernobili katasztrófa 20. évfordulójára emlékezik. Ezt megelőzően, 20:00-órától 21:00-óráig a témával kapcsolatban kérdezhetnek Boros Ildikótól és Légrádi Gábortól, a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézet munkatársaitól az adó internetes oldalán.

Jól példázza az emberek atomenergiával kapcsolatos ismereteinek hiányát és a nukleáris technológiát övező bizonytalan-ságot a Discovery Channel a katasztrófa évfordulójára készített, Csernobil Harca című filmje, amelyben a katasztrófa túlélői idézik fel emlékeiket a tragédiáról.

Vlagyimir Grebenyuk a polgári védelem ezredese így emlékszik: „Az emberek nem akartak hinni a történteknek. Azt hitték, hazudnak nekik. Az idősebbek emlékeztek a náci megszállásra 1941-ből, de akkor bombák hullottak az égből. 86-ban azonban nem tapasztaltak semmit és nem hittek a láthatatlan ellenségben, ezért sokan ellenálltak az evakuálásnak.”

Kiállítás

A Csernobili katasztrófával foglalkozó tárlat nyílik április 26-án, az OSA Archívum gyűjteményéből a Centrális Galériában, nemzetközi kurátorok közreműködésével. A kiállítás középpontjában azok a paradoxonok, feszültségek és tények állnak, melyek a nukleáris energia békés és katonai alkalmazását kísérték. A kiállítás a hidegháború kontextusában igyekszik bemutatni az atomhoz fűződő víziókat és félelmeket. Az atomenergia katonai és békés célú felhasználása, illetve az ezekre vonatkozó kutatások közti határvonal mindig is elmosódott volt. Bővebben.

A tisztánlátást leginkább mégsem a tudósok és különböző mérések közti eltérések nehezítik, hanem a Szovjetunió államapparátusa, mely visszatartotta az információkat és igyekezett elkendőzni a tényeket. A titkolózás nyomán máig fontos kérdések várnak válaszra.

A csernobili katasztrófa olyan helyzettel állította szembe a Moszkvai vezetést, mellyel addig sosem kellett megküzdenie. Nem volt külső ellenség, a megnövekedett sugárzást azonban már másnap jelezték Svédországból, majd fokozatosan egész Európából. S ugyan ezelőtt is voltak nukleáris balesetek a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban egyaránt, de ezeket sikerült titokban tartani illetve késleltetve kommunikálni. Csernobillal azonban olyan problémával nézett szembe Mihail Gorbacsov párt főtitkár és a Szovjet Kommunista Párt, melyet nem lehetett helyi erőforrások mozgósításával semlegesíteni. A Discovery filmjében így nyilatkozik Gorbacsov: „Reméltük, hogy gyorsan fel tudjuk becsülni a helyzetet, de az első napokban semmit sem tudtak mondani a szakértők. Drámai hangulatban zajlottak az órák és a napok, és csak vártuk hogy közelebbit tudjunk meg. A bizonytalanságot jellemzi, hogy volt aki úgy saccolta, május végén vagy júniusban ismét üzembe állhat a felrobbant négyes reaktorblokk.”

A kialakult helyzet orvoslására végül a Szovjetunió minden tagállamából több mint fél millió – egyes becslések szerint 600 ezernél is több - embert köteleztek a mentési munkálatokban való részvételre. A napóleoni seregeknél nagyobb, többségében fiatalokból álló mentőcsapat jelentős része akkor besorozott kiskatona és bányász volt, de nagyszámú civilt, orvost, ápolót és mérnököt is a területre rendeltek.

Csak a reaktor robbanása következtében kiütött tűz eloltására ötezer tonna anyagot hordtak repülőkkel és helikopterekkel a felrobbant blokk fölé. A több ezer repülésben résztvevő 600 pilóta szinte kivétel nélkül belehalt az őket ért sugárdózisba.

© Greenpeace

A mentési munkálatok során bevetett embereknek 2-3 percet kellett a felrobbant reaktor tetején dolgozniuk (a sugárzási szinttől függően), hogy annak belsejébe lapátolják a sugárzó törmelékeket. Sokan nem értették, miért kell pár perc munkáért távoli szovjet köztársaságokból Ukrajnába utazniuk, s csak a minden védőfelszerelést nélkülöző bevetést követően tudták meg mi is volt a valódi indok.

Ennél is keményebb körülmények közt kellet azoknak a bányászoknak dolgozniuk, akiknek egy a felrobbant reaktorblokk alá vezető alagút kiásását szabták ki feladatul, hogy egy hűtőrendszerrel alulról is gyorsítsák a blokk hőmérsékletének csökkentését. Csak ebben a műveletben több mint 10 ezer szovjet bányászt küldtek a vájatba. Nyikolaj Tarakanov a földi erők főparancsnoka így emlékszik: „50 foknál is melegebb volt odalenn, és nem volt szellőzőnyílás. A védőálarcok pár perc után eltömődtek így félmeztelenül, maszk nélkül dolgoztak a többnyire 20-30 éves fiatalok. Ráadásul a lent dolgozók nyitott palackokból itták a vizet, mellyel óriási mennyiségű sugárzást vittek be közvetlenül a szervezetükbe. De a sugárzás nem is a föld alatt volt a legnagyobb hanem amikor feljöttek a felszínre. Iszonyúan rohantak a feljövők, hogy minél gyorsabban kellő távolságban legyenek a négyes blokktól.”

A tiltott zóna belülről

Egy ukrán motoros lány fényképes útinaplója a lezárt területről.

A „Csernobil” Nemzetközi Szövetség adatai szerint csak az utóbbi egy évtizedben 40 ezer „likvidátor” halt meg főként 30-40 éves férfiak. Arra vonatkozóan, hogy a máig „halálzónaként” nevezett területre rendelt, a mentési munkálatokban rész vett több mint fél millió ember közül ki élte túl a történteket és hányan szenvedtek maradandó egészségkárosodást, becslések sincsenek. A szovjet tagállamokból pár perc munkára odarendeltek többsége egy díszoklevéllel a zsebében hazautazott és sosem derül ki, kivel mi történt. Az erőmű körül 30 km-es „halálzónát” jelöltek ki, ahol tilos emberi lakóhelyet létesíteni, de ma is 1,2 millió ember él "alacsony szintű” sugárzással szennyezett területen, mely körülbelül 1800 falut jelent. Ezeknek az embereknek a szervezetét a mai napig a normális kozmikus sugárérték többszöröse éri.

A kármentés ilyenképp történő megszervezése azonban kizárólag diktatórikus rezsimekben képzelhető el, ahol az információ visszatartás hatékony eszközével élve nem tájékoztatják a részvevőket a kockázatokról. „Ma egy demokratikus rendszerben, elképzelni is nehéz hogyan kezelne egy demokratikus kormány valamely hasonló nukleáris balesetet. Egyszerűen nem lenne emberi erőforrás a munkák elvégzésére” – mondja Ámon.