A gyilkosság első számú gyanúsítottját kora délután kerítették kézre Suwalkiban, Lengyelország északkeleti részén – közölte a lengyel rendőrség szóvivője.
Az egész Belgiumot megrázó gyilkosság feltételezett tettesének cinkosa, egy 16 éves lengyel fiatal, aki családjával együtt illegálisan telepedett le a nyugat-európai országban, már hétfőn rendőrkézre került.
Az ügyben vezető politikusok is megszólaltak. Lech Kaczynski lengyel államfő szerdán levélben részvétét nyilvánította a megölt fiú, Joe Van Holsbeeck családjának, Kazimierz Marcinkiweicz lengyel miniszterelnök pedig telefonon biztosította Guy Verhofstadt belga kormányfőt arról, országa mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a bűntény feltárását.
A brüsszeli miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Verhofstadt már be is jelentette, hogy Belgium kérni fogja a feltételezett gyilkos kiadatását.