A felhívás csütörtökön hangzott el, öt nappal azután, hogy Moszkva belvárosában, a metróban fiatalok egy csoportja megtámadott és megölt egy örmény származású fiatalembert. Január óta ő volt a hatodik örmény, akit Oroszországban meggyilkoltak.
"Civil szolidaritásra van szükségünk, és közösen kell kidolgoznunk egy akciótervet, hogy megakadályozzuk az idegengyűlölet elterjedését az országban" – jelentette ki Ara Abramján, az oroszországi örmények szövetségének elnöke. Simon Kogenján, a mintegy kétmilliós örmény diaszpóra képviselője kiemelte, hogy a rasszista támadások csaknem mindennapossá váltak Oroszországban.
Govhar Dzsurajeva, a közel egymilliós tádzsik diaszpóra jogait védelmező, Tádzsikisztán nevű nem kormányzati szervezet vezetője azt mondta, hogy oroszoknak és nem oroszoknak közösen kell fellépniük az interneten fasiszta jelszavakat terjesztő bőrfejűek vezetői ellen.
A bőrfejűek bandái által elkövetett támadások, amelyeket az orosz igazságszolgáltatás gyakran csak garázdaságnak nyilvánít, általában a kaukázusi népek tagjai és a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokból származók ellen irányulnak, de nem kímélik az afrikaiakat és általában az ázsiaiakat sem.