Ismét ellenzéki nagygyűlés Minszkben

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ismét nagygyűlést tartott Minszkben a fehérorosz ellenzék. Már kevesebb résztvevő volt jelen, mint a múlt héten, amióta bezárták az ellenzék legfontosabb vezetőit.

A gyűlés egy menettel kezdődött a városon át egy kijjebb eső térre, ahol a hatóságok engedélyezték az összejövetelt. A menetre nem kaptak engedélyt az ellenzékiek, de a mintegy két kilométeres út mentén felsorakozott rendőrök nem avatkoztak közbe, bár figyelmeztették a résztvevőket, hogy törvénysértést követnek el.
   
A rendőrök később azonban megállítottak egy gépkocsit, amelyben a menetet szervező Sztanyiszlav Suskevics ült, és közölték vele, hogy két napon belül meg kell jelennie a rendőrségen. Akárcsak a többi ellenzéki vezető, ő is pénzbüntetésre, vagy 15 napi elzárásra számíthat. Suskevics a parlament elnöke volt, amikor Fehéroroszország kiszakadt a Szovjetunióból, és a következő három évben is.
   
A nagygyűlésen felszólalt Inna Kulej, az ellenzék legismertebb vezetőjének, Alekszandr Milinkevicsnek a felesége, aki elmondta, hogy felkereste férjét a börtönben, ahol az összes ellenzéki vezetőt elkülönítve tartják.
   
A gyűlés résztvevői feliratos táblákat emeltek a magasba Milinkevics és más politikai foglyok szabadon bocsátását követelve.
   
Egy másik szónok, Jurij Hadika, a Fehérorosz Népfront elnökhelyettese arról beszélt, hogy reményei szerint az ellenzék lendülete kitart, amíg el tudja mozdítani a hivatalából Alekszandr Lukasenko elnököt.
   
Fehéroroszországban nem volt szabad a választás, és egyre több az olyan ember, aki nem akar diktatúrában élni. Szabad választásokat, és a politikai foglyok szabadon engedését követeljük, és számolunk a nyugati országok támogatásával - mondta.