"Európa megbünteti Szerbiát", "Mladics Hágában - egyenlő a csodával", "Szerbia Mladics miatt egyre távolabb Európától", "Mladics akadályozza az utat az EU felé" - emelik ki szalagcímeikben az országos terjesztésű lapok, a belső hasábokon pedig nagy terjedelemben számolnak be a tábornok kiadatása körüli állóvízről. A kommentárok szerint Belgrád túllépett a kiadatásra vonatkozó minden brüsszeli határidőt, Olli Rehn, az EU bővítési biztosa pedig várhatóan már szerdán bejelenti a társulási tagságról szóló tárgyalások felfüggesztését, miután tanácskozott Carla Del Pontéval, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyészével.
A Politika című napilap megszólaltatja Rasim Ljajicsot, a Hágával való együttműködésért felelős belgrádi kormánytanács elnökét, aki hangsúlyozza, hogy a brüsszeli döntéstől függetlenül a hatóságok fokozott erővel kutatnak majd a tábornok után. Ljajics megjegyzi, hogy "Mladics-ügyben a hatóságok egyszerre két csatát vívnak: az idővel és azzal, hogy a szökésben lévő tábornok nagyon jól rejtőzködik".
Mélyebb elemzést csak a liberális Danas tár az olvasói elé "Hazug ország" című szerkesztőségi kommentárjában. "Még egy teljesítetlen ígéret, vagyis átverés után, a világ nemcsak a kormányra fog nyomást gyakorolni, hanem Szerbia polgáraira. Nem lesz enyhe a nyomás. A miniszterelnök és kísérete talán emiatt bizonyos mértékben kellemetlenül fogja magát érezni. A következmények a polgárok többségére hárulnak" - írja a Danas. A lap szerint igaz ugyan, hogy sokan közülük úgy látják, a vádlottakat semmiképpen se kell kiadni, de a felelősség mindezért a hatalmat is terheli, amely leplezetten megértést tanúsít a kilencvenes évek történései, a háborús célok és a véres cselekmények elkövetői iránt. A Danas szerint az újabb határidő lejártával a világ nem fogja Vojislav Kostunica kormányfőt hazugnak nevezni, de Szerbiát sajnos hazug országnak fogja tartani, amelyben biztonsággal menedékre lelnek olyan "lidércek", akiket megtagadna minden más állam és nép.
A belgrádi bulvárlapok továbbra is találgatnak és jósolgatnak. A Kurir például "megbízható forrásokra" hivatkozva azt írta szerdán, hogy Mladicsot leghűbb követőivel együtt két héttel ezelőtt megtalálták a Drina mentén, egy podrinjei létesítményben, teljesen körbevették őket, de egyelőre nem érkezett parancs a letartóztatásukra.