Francesco Totti ugyan visszatért a február végén elszenvedett bokatörése után, az Internazionale ennek ellenére viszonylag könnyedén, 4-2-es összesítéssel védte meg címét az AS Romával szemben a labdarúgó Olasz Kupa döntőjében.
A milánóiak várhatták kedvezőbb helyzetből a visszavágót, hiszen idegenben 1-1-es döntetlent értek el. A kék-feketék ráadásul már a mérkőzés elején betaláltak Cambiasso góljával, s ezt követően is jobban, illetve veszélyesebben játszottak fővárosi riválisuknál, melynek köszönhetően az első félidő utolsó perében Cruz látványos szólója révén megduplázták előnyüket.
© AP |
Az 54. percben a Farkasok csapatkapitánya 81 nappal súlyos sérülése után ismét hivatalos tétmérkőzésen lépett pályára. A rómaiak játéka azonban nem javult fel beállásával, bár egyszer csak centikkel tévesztette el a jobb alsó sarkot. A hajrá elején az Internazionale Obafemi Martins találatával végleg eldöntötte a kupa sorsát, a vendégeknek pedig már csak a szépítésre maradt idejük.
|
9 alkalommal: Juventus 7 alkalommal: AS Roma 6 alkalommal: Fiorentina 5 alkalommal: AC Milan, Internazionale, Torino 4 alkalommal: Sampdoria, SS Lazio 3 alkalommal: Napoli, AC Parma 2 alkalommal: Bologna 1 alkalommal: Atalanta, Genoa, Vado, Venezia, Vicenza |
Egy évvel ezelőtt ugyanez a két csapat találkozott a fináléban, akkor kettős győzelemmel, 3-0-ás összesítéssel szintén az Internazionale nyert. A milánóiak történetük során ötödször hódították el a trófeát, míg a hétszeres győztes rómaiak négy éven belül harmadszor bukták el a döntőt.
Olasz Kupa, döntő, visszavágó: Internazionale-AS Roma 3-1 (2-0) gól: Cambiaso (6.), Cruz (45.), Martins (77.), illetve Nonda (80.)
Kupagyőztes: az Internazionale 4-2-es összesítéssel