A rendkívüli biztonsági intézkedések közepette zajló találkozót, amelyen a házigazda Indonézián kívül Banglades, Egyiptom, Irán, Malajzia, Nigéria, Pakisztán és Törökország vesz részt, beárnyékolja az iráni atomprogram körül kialakult nemzetközi válság, noha a tanácskozás napirendjén nem szerepel az iszlám köztársaság urándúsító tevékenysége.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a tárgyalások előtt ismételten leszögezte, hogy az iráni atomprogram célja az energiatermelés, és Teherán folytatni fogja a harcot a Nyugattal az új technológiák kifejlesztésének jogáért.
Az Egyesült Államok szeretné elérni, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa hozzon határozatot az iráni atomprogram ügyében. Az Európai Unió illetékesei eközben összeállítottak egy javaslatcsomagot, amelyben pénteken kiszivárgott értesülések szerint az urándúsítás átmeneti feladását kérik Teherántól. Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter szombaton a készülőfélben lévő európai indítványra
utalva úgy nyilatkozott: "Semmilyen ösztönző lépés nem tart számot Irán legcsekélyebb érdeklődésére sem, amelyik nem ismeri el a nukleáris technológiával összefüggő jogainkat és azokat az eszközöket, amelyek révén e jogokat gyakorolhatjuk".
Mahmúd Ahmadinezsád a csúcstalálkozó kezdete előtt Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnökkel és Saukat Aziz pakisztáni kormányfővel találkozott. A három vezető a gazdasági és politikai együttműködés élénkítését, a szegénység leküzdését, az adósságok átütemezését és az alternatív energiaforrások fejlesztését vitatta meg.
"Népeinknek többet kell tenniük egymásért, együttműködésre van szükség" - jelentette ki megnyitójában Yudhoyono elnök, mielőtt a muzulmán vezetők zárt tanácskozásra vonultak vissza. "A globalizáció aktív részeseiként, nem pedig elszenvedőiként kell fellépnünk" - tette hozzá az indonéz elnök.
Az 1997-ben megalakult D-8 országcsoportnak a mostani az ötödik csúcstalálkozója.
Megállapodásokat kötöttek a D-8-ak Balin
Utolsó frissítés:
A kereskedelmi korlátok leépítéséről és a gazdasági együttműködés serkentéséről írtak alá megállapodásokat többségében muszlimok lakta öt ázsiai, két afrikai és egy európai ország, a fejlődő Nyolcak (D-8) képviselői az indonéziai Bali szigetén szombaton megkezdődött csúcstalálkozójukon.