Az észak-koszovói Zvecanban hétfőn több ezer szerb tüntetett a szerbellenes erőszakcselekmények miatt, a tiltakozó megmozduláson felszólaltak a szerbek lakta zvecani, Kosovska Mitrovica-i, Zubin Potok-i és leposavici járás vezetői. Bejelentették, hogy a megszaporodott szerbellenes erőszakcselekmények és a hatóságok tehetetlensége miatt rendkívüli intézkedéseket foganatosítanak az említett szerbek lakta járásokban.
A legelső az, hogy megszakítanak mindennemű kapcsolatot a koszovói hatalmi intézményekkel és az UNMIK-kal, amíg nem fogják el a bűntények elkövetőit. Az ENSZ-missziótól ezentúl egyetlen szerb sem fogadhat el fizetést - ez az oktatásban, az egészségügyben és a helyi önkormányzatoknál dolgozó személyeket érinti.
Bizottság alakul a rendkívüli helyzetek kezelésére, a térségben élő szerbek önszerveződésbe kezdenek. Követelik, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es számú koszovói határozatával összhangban néhány száz szerbiai rendőrt vezényeljenek a térségbe, ellenkező esetben pályázatot írnak ki rendőrök toborzására. Megtiltották a koszovói rendőrségnek a nyomozótevékenységet Zvecanban, és követelték, hogy a bűntények feltárásába kapcsolódjanak be a szerbiai belügyminisztérium nyomozói.
A tiltakozó gyűlés szónokai az Észak-Koszovóban uralkodó "rendkívüli helyzettel" indokolták az intézkedések meghozatalát. A belgrádi média Momir Kasalovic mitrovicai járási vezető azt hangoztatta, hogy az előre kitervelt szisztematikus bűntényekkel a szélsőségesek meg akarják félemlíteni az észak-koszovói szerbeket, és el akarják űzni őket otthonaikból.
Az elmúlt négy-öt hétben súlyos bűntények sorozata történt Koszovó északi részén, jobbára a zvecani járásban. Május elején feltehetően albán szélsőségesek tüzet nyitottak egy ortodox papra és családjára, egy másik esetben két szerb fiatalt ért fegyveres támadás egy benzinkútnál. A múlt héten csütörtökön véres akciófilmekbe illő módszerrel oltották ki egy szerb férfi életét, vasárnap pedig saját házának udvarán sebesítettek meg lőfegyverrel egy szerb asszonyt.
A koszovói szerbek megszakították a kapcsolatot Pristinával
Utolsó frissítés:
Az elmúlt hetek felderítetlen gyilkosságai és szerbellenes bűntényei miatt az Észak-Koszovóban élő szerbek hétfőn rendkívüli intézkedések megtételét jelentették be a térségben, és megszakítottak mindennemű kapcsolatot Pristinával és az ENSZ-kormányzattal (UNMIK).