Az Isna iráni diákhírügynökségnek név nélkül nyilatkozó tisztviselő azt mondta, a dúsításhoz felhasznált valamennyi anyagot Iránban állították elő. A névtelenségbe burkolózó illetékes megismételte azt az iráni részről korábban már hangoztatott tervet, amely szerint az ország "az év végéig 3 ezer centrifugát kíván üzembe helyezni". (Iránban 2007 márciusában ér véget az év.)
Teherán áprilisban jelentette be, hogy 3,5 százalékos arányban dúsított uránt összesen 164 centrifuga felhasználásával, május 2-án pedig már azt közölte, a dúsítás foka elérte a 4,8 százalékot. Atomfegyver előállításához legalább 90 százalékos dúsítottságú urán kell.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csütörtökön kiszivárgott jelentésében az áll, a szervezet ellenőrei május 2-án és 3-án a közép-iráni natanzi erőműben tett látogatásuk alkalmával az urándúsítás szinte teljes szünetelését tapasztalták, de június 6-án - azon a napon, amikor Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai képviselője Teheránban ismertette az iráni vezetéssel az urándúsítás felfüggesztésére Iránt rábírni igyekvő hathatalmi javaslatcsomagot - az összes centrifugában újraindult a dúsítási folyamat.
Közben a NAÜ bécsi székhelyén Ali Asgar Szoltaníje, Iránnak az atomsorompó-szerződés betartásán őrködő szakosított ENSZ-szervhez delegált nagykövete visszafogottságra intette a világ országait, a szervezet kormányzótanácsának hétfőn kezdődő ülése elé időzítve nyilatkozatát. A 35 tagú testület bennfentesek szerint csak csütörtökön veszi napirendre az iráni atomprogram ügyét, amellyel kapcsolatban egyébként várhatólag nem születik határozat.
A soros EU-elnök Ausztria kancellárja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap pénteki számában megjelent interjúban először jelölte meg azt a határidőt, ami nyitva áll Irán előtt, hogy válaszoljon a Javier Solana által személyesen közölt amerikai-brit-francia-német-orosz-kínai ajánlatcsomagra. Wolfgang Schüssel arra a kérdésre válaszolva, hogy mi történik akkor, ha Irán nem fogadja el a hathatalmi ajánlatot, így válaszolt: "Ez a G8 csúcstalálkozó keretében lesz megvitatva". A hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország alkotta G8 országcsoport vezetői július 15. és 17. között Szentpéterváron tanácskoznak.