"Nem célom, hogy a jelenlegi helyzetben további olajat öntsek a tűzre" - mondta vasárnap a közszolgálati Cseh Televízió egyik vitaműsorában Paroubek, aki szerdán hozta nyilvánosságra lemondási szándékát. Akkori nyilatkozatában Paroubek leszögezte: lépését előzékeny gesztusnak szánja a választáson győztes Polgári Demokratikus Párt felé, hogy annak elnöke, Mirek Topolánek kormányfői kinevezést kaphasson Václav Klaus államfőtől és megalakíthassa kabinetét.
A cseh törvények szerint a távozó kormány azután nyújtja be lemondását, miután a választás eredménye alapján megalakul az új képviselőház és megválasztja elnökét. Csütörtökön azonban a képviselőháznak, amelyben a hárompárti jobbközép kormánykoalíciónak és a szociáldemokratákból, valamint a kommunistákból álló ellenzéknek egyaránt 100-100 mandátuma van, nem sikerült elnököt választania. Meglepetés volt, hogy a koalíció jelöltje, Miroslava Nemcová még a három párt összes képviselőjének a támogatását sem szerezte meg.
Az államfő pénteken ezért bejelentette, hogy Paroubek esetleges lemondását hétfőn ebben a belpolitikai helyzetben nem fogja elfogadni. Paroubek viszont még pénteken délután is megerősítette, hogy hétfőn benyújtja lemondását.