Felrobbant egy épület New Yorkban

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Robbanás következtében összeomlott egy háromszintes épület New York Manhattan negyedében – közölte a tűzoltóság.

Egyelőre nem világos, hogy tartózkodtak-e emberek a házban. Egyes tévéjelentések szerint többen az égő romok között rekedtek, de hivatalosan nem erősítették meg ezt. A hivatalos közlésekben csak annyi áll, hogy két civilt és egy mentés közben megsérült tűzoltót kórházba szállítottak. Nem ismeretes, hogy a sérült civilek az épületben tartózkodtak-e a robbanáskor, vagy az utcán érte őket sérülés.

A robbanás után tűz ütött ki. Az épület romjai felett sűrű, sötét füstoszlop gomolyog Manhattan East Side részében, a Park és a Madison sugárutak közötti 62. utcában. Mentők, tűzoltók és rendőrautók érkeztek nagy számban a helyszínre.

A Fehér Ház szóvivőjének közlése szerint valószínűleg nem terrorcselekmény áll a robbanás hátterében, egyelőre legalább is semmilyen jel sem mutat ilyen irányba.

A helyi média jelentései szerint egyebek mellett orvosi rendelők voltak az épületben, illetve egy szépségszalon is működött benne.