"Repülőgépeink felderítették és szétlőtték ezeket a teherautókat, amelyek Szíriából jöttek, és fegyvereket valamint lőszert szállítottak a Hezbollah dél-libanoni készleteinek feltöltéséhez... Korábban már többször is jeleztük, hogy megtámadunk mindent, aminek köze van a Hezbollahhoz" - mondta az izraeli hadsereg szóvivője. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem tekintik célpontnak Szíriát vagy a libanoni hadsereget.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a hadjárat megindítása, július 12. óta többször is támadták a Libanont Szíriával összekötő utakat, hogy elszigeteljék Dél-Libanont az ország többi részétől. "A hadsereg óriási erőfeszítéseket tesz a Hezbollah ellen, és már meg is sebeztük... de a szervezetnek még sok rakétája van" - mondta egy sajtótájékoztatón.
A libanoni rendőrség korábban arról számolt be, hogy izraeli harci gépek lebombáztak két kamiont Bejrúttól északra Dzsbeil, az ókori Büblosz magasságában egy autósztrádán. Az egyik állítólag cementet szállított, a másik üres volt, s azért vált gyanússá, mert rakétákat is vihettek volna bennük.