Hét héttel az általános választások után így Csehország továbbra is új parlament nélkül van, ami alapvetően akadályozza a kormányalakítást is. A házelnök megválasztására tett korábbi három kísérlet, amelyben kétszer a koalíció állított jelöltet, míg egyszer nem volt jelölt, kudarccal végződött.
A 200 tagú alsóházban ugyanis az új polgári demokrata-kereszténydemokrata-zöld koalíciónak ugyanúgy 100 mandátuma van, mint a szociáldemokrata-kommunista ellenzéknek, így az egyik oldal sem tudja leszavazni a másikat.
A Cseh Szociáldemokrata Párt Lubomír Zaorálek eddigi házelnök személyében eredetileg állított ugyan jelöltet, de azzal a feltétellel, hogy megválasztását támogatni fogja az új jobbközép koalíció is. Miután az új jobbközép koalíció három pártja bejelentette, hogy különböző okok miatt nem támogatja Zaoráleket, a szociáldemokraták jelölését visszavonták.
A házelnök személye azért olyan fontos, mert a kormányalakításra két esetben az államfő, míg ezek kudarca esetén a harmadikban körben a parlament elnöke ad megbízatást. Miután Václav Klaus államfő tudatta, hogy Jirí Paroubek távozó kormányfő és a második helyen végzett szociáldemokraták elnöke tőle megbízatást ne várjon, Paroubekék a házelnöki poszton keresztül próbálják megtartani a kormányalakítási esélyt. A választást ugyan a polgári demokraták nyerték három százaléknyi előnnyel a szociáldemokraták előtt, de mindkét párt rekordszámú szavazatot szerzett, s a kiegyenlített erőviszonyok közepette Paroubek úgy véli, hogy neki is kijár egy kormányalakítási próbálkozás, ha a polgári demokratáknak nem sikerülne.
A koalíció ugyanakkor megállapodott a szociáldemokratákkal, hogy tárgyalásokat kezdenek arról, milyen feltételek mellett tudná az ellenzék támogatni vagy megtűrni a koalíciós kormányt. A tárgyalások alapját a tervezett koalíciós kormányprogram fogja képezni - mondta újságíróknak Mirek Topolánek, a választáson győztes Polgári Demokratikus Párt elnöke, akit Václav Klaus államfő kormányalakítási tárgyalásokkal bízott meg. Topoláneknek augusztus elején kell beszámolnia az államfő előtt tárgyalásai eredményéről.
Jirí Paroubek kormányfő és szociáldemokrata pártelnök úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalásokba a jövő héten várhatóan a kommunisták is bekapcsolódnak.
A prágai média úgy véli, hogyha a két legerősebb pártnak - a polgári demokratáknak és a szociáldemokratáknak - nem sikerül szót érteniük, akkor Csehországra előre hozott választás vár.