Nyereséggel zárt a Szentszék

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem sok állam mondhatja el magáról, hogy pozitív szaldóval zár egy költségvetési évet. A Szentszék ezek közé tartozik. Ez derül ki abból a jelentésből, amelyet a Gazdasági Ügyek Vatikáni Prefektúrája ismertetett olasz újságírókkal.

Sergio Sebastiani bíboros, a prefektúra elnöke 9,7 millió eurós (2,64 milliárd forint) aktívumról számolt be, ami a legutóbbi nyolc évet tekintve a legmagasabb összeg volt - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

II. János Pál pápa tavalyi temetése és a pápaválasztó konklávé összesen 7 millióba kerültek. Ebből az utód, XVI. Benedek több mint 4 milliót a Vatikán alkalmazottainak és nyugdíjasainak megjutalmazására fordított. A jutalom fejenként ezer euró volt. Szerény az az összeg, amelyet a lengyel egyházfő hármas koporsójára költöttek, annál is inkább, mert a római kivitelező inkább megtiszteltetésnek vette a megbízást.

A kiadásokat ellensúlyozta a vatikáni múzeumok bevétele, amely felülmúlta a 2000-es Szentévét is: 3,8 millió jegy kelt el, összesen 45,6 millió euróért. Kevesebbet hoztak az Osservatore Romano című hivatalos napilap eladott példányai, a vatikáni könyvesbolt, az alkalmakra veretett euró és kiadott bélyegek, valamint a felhasznált képek utáni jogdíjak.

Az egyetlen deficites vállalkozás a Vatikáni Rádió, amelynek kiadása 23,5 millió euróra emelkedtek. Ezt nem kompenzálták a reklámok, amelyeket - ideológiai okok miatt - technikailag is korlátoznak, mivel nem számszerűsíthető hallgatottsága a világban kevésbé teszi érdekeltté a szponzorokat.

A Szent Péter-fillérekből viszont június 29-én világviszonylatban rekordbevétel származott, több mint 47 millió euró. Ez 15 százalékkal volt több, mint 2004-ben ugyanezen a napon. Az összeget személyesen XVI. Benedek pápának szánták, aki az összeg egy részét karitatív célokra használta fel, más részét a konklávé okozta hiányok pótlására.

II. János Pál hagyatéka nem került bele a Vatikán költségvetésébe, mivel ő, mielőtt meghalt, minden javát különböző vallási intézményekre hagyta.