Jankowski nevét Tadeusz Isakowicz-Zaleski krakkói pap egy rádióinterjúban hozta összefüggésbe a "delegátus" fedőnevű ügynök személyével, aki egyebek között II. János Pál pápa és a Szolidaritás szakszervezet küldöttségének 1981-es vatikáni találkozójáról is részletesen jelentett.
Jozef Glemp varsói érsek azonban a TV24 televíziós csatornában védelmébe vette Jankowskit, mivel tudomása szerint a titkosszolgálat "delegátus" fedőnevű ügynöke nem papi személy volt. Lengyelország prímása azt is elmondta, hogy ismeri az informátort, nem kívánja azonban őt megnevezni, mivel "ezt azoknak kell megtenniük, akik a megfelelő dokumentumok birtokában vannak".
Henryk Jankowskit, a gdanski Szent Brigitta-templom egykori plébánosát és Lech Walesa, a történelmi Szolidaritás szakszervezet első elnökének, későbbi lengyel államfőnek egykori gyóntatóját 2004-ben mentette fel hivatalából Tadeusz Goclowski gdanski érsek. A Gdanskban igen népszerű Jankowski a Szolidaritás egyik fő támogatója volt, és templomát annak idején a földalatti ellenzék összejöveteleire is rendelkezésre bocsátotta. A rendszerváltás után viszont antiszemita megnyilvánulásai és kicsapongó életmódja miatt az újságok címoldalára került, és ügyészségi vizsgálat indult ellene kiskorú megrontása miatt.
A most elhangzó vád érdekessége, hogy – mint erről a Rzeczpospolita lengyel napilap is beszámolt – Henryk Jankowski 2005 novemberében bejelentette, intézetet alapít a lengyel katolikus egyház kommunizmus alatt betöltött szerepének dokumentálására.
A Jankowski nevét ügynöki tevékenységgel összefüggésbe hozó Isakowicz-Zaleski idén kezdeményezett párbeszédet a katolikus egyházon belüli besúgói tevékenység feltárására.