Ahmadinezsád, aki korábban "legendának" nevezte a holokausztot, levelében leszögezte, hogy ezúttal nem kívánja azt vizsgálni. Mindazonáltal nem tartotta nagyon logikusnak, hogy a II. világháború győztes hatalmai "ürügyet teremtenek arra, hogy állandóan zavarba hozzanak egy népet, és meggyengítsék bármiféle motivációját, mozgását, élénkségét, s akadályozzák haladását és nagyságát".
Angela Merkel nem volt hajlandó válaszolni a számára július 19-én átadott, de Teheránban csak most nyilvánosságra hozott levélre. A német kancellár teljességgel elfogadhatatlannak tartotta az iráni elnök levelében Izraelnek címzett bírálatokat, s hangsúlyozta, hogy a zsidó állam léte Berlin számára államérdek, amit az iráni elnök folyamatosan kétségbe vont.
Ahmadinezsád levelében úgy vélekedett, a németeken kívül a Közel-Kelet népei és az egész emberiség megszenvedi, hogy a holokausztot eszközként használják fel. A holokauszt túlélőinek Palesztinába költöztetésére tett javaslatukkal a második világháború győztes országai állandó veszélyt teremtettek a térségben, hogy akadályozzák a Közel-Kelet népeinek haladását - fejtegette.
Az iráni elnök szerint e (győztes) országoknak és különösen Nagy-Britanniának saját területükön kellett volna elhelyezniük a holokauszt túlélőit, ha felelősnek érezték magukat. Ehelyett azonban arra bátorították a világ zsidóságát, hogy vándoroljanak be a megszállt (palesztin) területekre - fűzte hozzá.
Irán december 11-én (az emberi jogok nemzetközi napján) nemzetközi konferenciát rendez a holokausztról - jelentette hétfőn az iráni sajtó. A kétnapos tanácskozást az iráni külügyminisztérium égisze alatt működő nemzetközi és politikai tanulmányok központja rendezi meg - közlése szerint így teremtve kedvező légkört a kutatóknak ahhoz, hogy bemutathassák a huszadik század legfontosabb kérdésének rejtett és láthatatlan pontjait.