A magyar-szlovák viszonyról ír a német Süddeutsche Zeitung

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Magyarország bírálja Szlovákiát címmel, bécsi keltezésű tudósításban foglalkozik pénteki számában a Süddeutsche Zeitung a két ország közötti kapcsolatokban kialakult feszültséggel.

A tekintélyes német lap arra mutat rá az írás bevezetőjében, hogy a radikális szlovák nacionalistáknak a pozsonyi kormányban való részvétele újabb, súlyos viszályt gerjesztett a Magyarországgal való viszonyban. A szocialista Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök azzal vádolja új szlovák kollégáját, a baloldali populista Smer mozgalom élén álló Robert Ficót, hogy nem lép fel a Szlovákiában történő soviniszta, magyarellenes incidensek ellen. Fico kormányában helyet kapott a Szlovák Nemzeti Párt is, amelynek elnöke, Ján Slota nem tagja ugyan a kabinetnek, de részt vesz a kormánykoalíciós bizottság munkájában – írta a német újság.

A továbbiakban emlékeztet arra, hogy Slota már tizenöt éve meglehetősen kétes nevet szerzett magának a szlovákiai lakosság mintegy tizenkét százalékát kitevő magyar kisebbség elleni kirohanásaival. A Süddeutsche Zeitung ezzel összefüggésben idézte a Sme című szlovák napilapot, amely szerint Slota részvétele a koalícióban felkorbácsolta a látens soviniszta hangulatot egyes lakossági csoportokban. Egyre több az olyan transzparens, mind például "Halál a magyarokra", vagy "Magyarok vissza a Duna mögé" – írta a német lap, beszámolva a legutóbbi nyitrai incidensről is.

Slota az elmúlt időszakban többször is panaszkodott „Dél-Szlovákia brutális elmagyarosítása” miatt. Ezzel egyidejűleg pedig agitált „a cigányok ellen, akik tanulni semmi áron nem akarnak, csak követeléseket támasztanak” – emlékeztetett a német újság.

A Süddeutsche Zeitung beszámolt róla, hogy Fico sokáig válasz nélkül hagyta Gyurcsány miniszterelnök felhívásait, hogy határolódjék el a magyarellenes kirohanásoktól. Később aztán azzal a megjegyzéssel állt elő, hogy Slota nem tartozik a kormányhoz. Ezért a kijelentéséért szlovák politikusok, illetve a szlovák tömegtájékoztató eszközök is hevesen bírálták – írta a német lap, hozzátéve: Fico csak azután jelentette ki, hogy kormánya fellép mindenfajta nacionalista és idegenellenes megnyilvánulás ellen, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő meglehetősen demonstratív módon jelentette ki: fenyegetve érzi a két ország közötti kapcsolatokat.

A továbbiakban a tekintélyes német lap különféle szlovák médiumokat idézett, amelyek szerint Slota kirohanásai annak megbosszulását jelentik, hogy a szlovákiai magyarok pártja két választási perióduson keresztül tagja volt az akkori pozsonyi konzervatív-liberális kormánykoalíciónak. Ennek kapcsán a tudósítás kiemelte: a végén már többen szavaztak a magyar kisebbség pártjára, mint ahány szavazatra a párt a szlovákiai magyarok száma alapján számíthatott. Mindehhez a német újság hozzáfűzte: a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja az ország egyik legstabilabb politikai tényezőjének számított és számít ma is.

Végezetül a Süddeutsche Zeitung arra mutatott rá: noha egyes szlovák lapok Magyarországot is felelőssé tették a feszültség kiéleződéséért, az újságok egyértelműen azt az álláspontot fogalmazták meg, hogy azt a szlovákiai jobboldal szította fel.