A német katonák létszámát illetően heves vita volt a nagykoalíciót alkotó pártok között is, miközben az ellenzék, elsősorban a szabaddemokrata FDP kezdettől fogva ellenezte a Bundeswehr libanoni békefenntartó részvételét. Kezdetben mintegy ezerkétszáz katonáról volt szó, a konzervatív Franz Josef Jung védelmi miniszter azonban kevesellte ezt. Kiszivárgott értesülések szerint Angela Merkel kancellár is a védelmi miniszter mellé állt, különös tekintettel arra, hogy - mint a hétvégi sajtó megírta - az Európai Unió külügyminiszteri értekezletén a kulisszák mögött erőteljesebb közreműködésre ösztökélték Németországot.
Ezt követően alakult ki a mintegy kétezres létszám, a haditengerészet ezerkétszáz, s a légierő 800 katonájával. Ebből is következik, hogy Németország elsősorban haditengerészeti közreműködést ígért, mindenekelőtt a Hezbollah síita gerillaszervezetnek szánt fegyverszállítások megakadályozása céljából. Eszerint a Bundeswehr tizenkét-tizenhárom, különböző típusú hadihajót bocsát az ENSZ-erő rendelkezésére. A légierő hat repülőgépe a légi ellenőrzésben, illetve felderítésben működik közre, négy szállító repülőgép és két légibusz pedig humanitárius feladatokat lát el.
A német kormány hétfőn dönt véglegesen a német kontingens nagyságáról, illetve összetételéről, kulcsfontosságú azonban a parlament hét közepére tervezett ülése. A Bundeswehr katonáinak békefenntartó részvételéhez ugyanis szükség van a Bundestag jóváhagyására.
Értesülések szerint a nagykoalíciót alkotó konzervatív pártok és a szociáldemokraták képviselői egyre egységesebben sorakoznak fel a kormány mögött, ami azt jelenti, hogy a várható ellenzéki elutasítás ellenére meglesz a többség.
A bajor belügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a libanoni békefenntartó részvétellel minden valószínűség szerint növekszik Németország terrorfenyegetettsége. A kisebb konzervatív pártot, a CSU-t képviselő politikus azt hangoztatta, hogy a közel-keleti közreműködéssel az ország még inkább a "militáns iszlám fundamentalisták" célkeresztjébe kerül. Ennek kapcsán felszólított a terrorellenes intézkedések további szigorítására, de hangsúlyozta: mindennek ellenére Németországnak teljesítenie kell nemzetközi kötelezettségeit.